Templombúcsú Fehértemplomon

A dél-bánsági Fehértemplom július 26-án, Szent Anna napján ünnepli búcsúját. A gazdag múltra visszatekintő, egykor németek lakta kisváros (Weisskirchen), első telepesei 1717-ben a XIV. században épült Fejéregyház romjait hozták helyre. Első templomukat 1739-ben a kincstár és a hívek adományából építették. Miután az 1788-ban leégett, a templompénztár költségén helyrehozták. A mostani templom alapkövét 1805-ben helyezték el, és 1806-ban szentelték föl Szent Anna tiszteletére. A német lakosság kilakoltatása után, 1944-ben az itt maradt katolikus lakosok száma egyre jobban csökkent. Msgr. Bogdán József jelenlegi plébános elmondása szerint a hívek cseh, magyar és német anyanyelvűek. A közösséget mintegy 30 család képezi, a lélekszám 200. A patinás templomban, amely a város jelképe is, az idei ünnepi szentmisén szép számban jelentek meg a fehértemplomi és a környező településekről elzarándokolt hívek. Bogdán atya vendégei voltak paptestvérei: ft. Csipak Csaba, székelykevei plébániai kormányzó és ft. Halmai János segédlelkész. A szentmisét horvát nyelven ünnepelték, a szónok ft. Csipak Csaba volt. Az ünnepet megtisztelő zarándokoknak a szorgalmas hívek szeretetlakomával is kedveskedtek.