Írta: Dr. Harmath Károly OFM

A Nagybecskereki Egyházmegye csak a történelmi folyamatosság keretein belül érthető meg, mert a Csanádi Egyházmegyéből való kiszakítással keletkezett.

Szépen ívelő fejlődés

A Csanádi Egyházmegye megalapításának az 1030-as évet tekintjük, amikor Szent István király, Magyarország első keresztény uralkodója az egyházmegye élére rendelte püspökül Szent Gellértet, a magyarok egyik hittérítőjét[1] aki 1046-ban vértanúhalált halt.

Gellért halála után az egyházmegye nagy történelmi viharoknak volt kitéve. Az első nagy pusztítással a tatárjárás idején kellett szembesülnie. Az 1242-es tatár invázió alatt a tatárok felgyújtották Csanád várát és a püspöki székhelyet. A hívek közül sokan életüket vesztették. Az egyházmegyének ekkorra már püspöki könyvtára is létezett, amit a betörés alkalmával a tatárok felgyújtottak. Az ázsiai hordák átvonulása után egy Balázs nevű püspök vette át 1243-ban az egyházmegye irányítását, akit az egyházmegye második alapítójaként is szoktak emlegetni. Ő rövid időn belül újjáépíttette a székesegyházat valamint több lerombolt templomot és monostort. A Vatikáni Levéltár adatai szerint 1333-ban két káptalanja volt, hét főesperessége és mintegy 20 apátság és prépostság virágzott területén. A szerzetesrendek közül a legnépesebb volt a Szent Benedek Rend. Azon történelmi feljegyzések szerint, amelyeket a pápai tizedszedők készítettek,

1337-ben az egyházmegyében a székeskáptalan mellett kétszázötven plébánia létezéséről tudunk, amelyek hét espereskerületre voltak felosztva.

Egy évszázad – három csapás

A XVI. században három nagy csapás is érte az egyházmegyét. Az első 1514-ben következett, amikor a Dózsa György vezette felkelők Nagylak közelében megölték Csáki Miklóst, az egyházmegye főpásztorát. A lázadás nemcsak a főpapot érte el, hanem sok szenvedést és pusztítást okozott az egyházmegye híveinek is.

A második nagy csapás alig több mint egy évtizeddel később sújtotta a püspökséget, amikor 1526-ban a mohácsi csatában az ország királya és több főpásztor mellett életét vesztette a Csanádi Egyházmegye főpásztora, Csaholi Ferenc püspök is.

Harmadik csapás a török hódoltság. A Csanádi Egyházmegye területe 1552-ben török uralom alá került. A török hódoltság sok más közép-európai területhez hasonlóan itt is nagy csapást jelentett a kereszténység számára. A török hódoltság idejét alig néhány templom és közösség élte túl. Az egyházmegye főpásztorai valójában csak névleg voltak főpásztorok, hiszen nem éltek egyházmegyéjük területén. Köztudott, hogy a törökök általában csak két szerzetesrend tagjait tűrték meg az elfoglalt területeken, mégpedig a ferenceseket és a jezsuitákat. Egyesek szerint ez azzal magyarázható, hogy egyfajta derviseket láttak bennük. Mások a ferencesekkel szemben tanúsított toleranciát alapítójuknak, Assisi Szent Ferencnek a szultánnál – békeszerzési céllal – tett látogatásának tulajdonítják, amikor is a hagyomány szerint a szultán felismerte benne az igazi hívőt, s dicsérő szavakkal bocsátotta el. A ferencesek rendházakat alapítottak a XVII. században Temesváron, Radnán, Lippán, Karánsebesen és Krassóváron.

A fellendülés ideje

1716-ban a Savoyai Jenő vezette csapatok felszabadították a Bánságot, és annak akkortájt legjelentősebb városát, Temesvárt[2]. Lehetővé vált a Csanádi Egyházmegye újbóli életre hívása.

A török kiűzése után létrehozták a Temesi Bánságot, amely osztrák fennhatóság alá került, katonai kormányzóság állt az élén, s közvetlenül a bécsi kormány irányítása alá került. Ekkortájt (1716) vált Szeged a Csanádi Egyházmegye székhelyévé, hiszen Csanád romokban hevert. Nádasdy László főpásztor ott hozta létre a székeskáptalant és többször beutazta az egyházmegyét. A régi plébániákat újraalapították, de számos újat is létrehoztak. A jezsuita szerzetesek Temesváron iskolát nyitottak, és a ferences szerzetesek mellett tevékenyen részt vettek az egyházmegye lelki életében.[3]

Alig másfél évszázadot követően, 1732-ben Adalbert von Falkenstein főpásztor idejében a püspöki székhelyet Temesvárra helyezték, majd nyolc esztendővel később, 1740-ben a székeskáptalan is átköltözött a Bega-parti városba. 1736. augusztus 5-én Adalbert von Falkenstein püspök elhelyezte a Csanádi Egyházmegye új székesegyházának alapkövét.[4]

1739-től kezdve a Bánságban több telepítési hullám veszi kezdetét minek folytán különböző nemzetiségű telepesek érkeztek. Az első telepítési hullámban többnyire római katolikus német és a török elől menekülő bolgár telepesek érkeztek[5]. A bolgár telepesekkel együtt érkezett Nicolaus Stanislavich főpásztor, ferences szerzetes, aki a Csanádi Egyházmegye megüresedett püspöki székét 1739-1750. között foglalta el.[6] Őket követően magyar hívek is érkeznek a térségbe, sőt bolgár, cseh, horvát katolikusok és Rajna-vidéki német telepesek.

A további jelentősebb események közé tartozik a temesvári székesegyházban bemutatott első püspöki mise[7], a máriaradnai új kegytemplom alapkövének letétele (1756) és felszentelése (1767), majd az új korszak első papi szemináriumának a megnyitása (1806)[8], és az új székesegyház felszentelése (1804). 1841-ben a kiemelkedő műveltségű Lonovics József püspök Temesváron megalapította az első Bölcsészeti és Jogi Akadémiát. Célja volt egyetemet is létrehozni, amely az első ilyen tanintézmény lett volna a Bega-parti városban.[9]

Az első világháború okozta katasztrófa előtt a Csanádi püspökségben a hívek száma közel egymillió, a papoké több mint 400. A híveket 246 plébánia, 135 káplánság és 1101 leányegyház keretében gondozták.

1923: Elcsatolásokkal egy püspökségből három egyházmegye

Az első világháború befejezését követően, a Trianoni békeszerződés értelmében, az ősi Csanádi Egyházmegye területét három részre darabolták. Ekkortájt dr. Glattfelder Gyula állt a Csanádi püspökség élén. Ő volt az ősi Csanádi Egyházmegye utolsó főpásztora és egyben az „új” Csanádi Egyházmegye első főpásztora. Glattfelder püspök 1923-ban költözött Szegedre. Ekkortájt az egyházmegye tovább vitte a régi nevét, mint Csanádi püspökség, egészen 1982-ig, amikor a Szeged-Csanádi Egyházmegye nevet vette fel.

Az ősi Csanádi püspökségből a Szentszék három új egyházkormányzati területet hozott létre.

1. Az „új” Csanádi püspökséget, melyet a Trianon utáni feldarabolás következtében Szeged városa és még harminchárom plébánia alkotta.
2. Temesváron 1923. február 17-én Apostoli Kormányzóságot állítottak fel. Az ősi püspökség legnagyobb részét 163 plébániával és Temesvár központtal a Román Királyság kapta. Az újonnan alakult kormányzóság első kormányzója dr. Pacha Ágoston kanonok lett. A Temesvári Apostoli Kormányzóságot 1930. augusztus 15-én egyházmegyei rangra emelték.
3. Az ősi egyházmegye harmadik részét az a terület képezte, amelyet a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatoltak. Itt is Apostoli Kormányzóságot hoztak létre Nagybecskerek (később Petrovgrad, majd Zrenjanin) központtal, amelyet hatvannégy plébánia képezett. Az Apostoli Kormányzóság 1988-ban vált püspökséggé.

A Nagybecskereki Apostoli Kormányzóságtól a püspökségig

A Nagybecskereki Apostoli Kormányzóság önállósulását nem lelkipásztorkodási keretek követelménye hozta létre, hanem történelmi változás. A Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz (később Jugoszlávia, ma Szerbia, Vajdaság) csatolt rész 9387 km2 területen fekszik. Az újonnan létrehozott kormányzóságban a harmincas években mintegy 200.872 katolikust számláló térségben lelkipásztori feladatok ellátásáról mintegy hetven pap gondoskodott[10]. A hívek közösségét különböző nemzetek fiai képezték: mintegy százezernyi német, majd valamivel kevesebb magyar, és kisebb létszámban bolgárok, csehek, horvátok, szlovének.

A Jugoszláviához csatolt rész vezetésére a Szentszék ideiglenes apostoli kormányzót nevezett ki 1923. február 10-én Rafael Rodić OFM személyében, s a kormányzására rábízott területet Bánsági Apostoli Kormányzósággá alakította. Az új apostoli kormányzót hamarosan belgrádi érsekké nevezte ki a Szentszék, aki ekkor Nagybecskerekről (Petrovgrad) átköltözött Belgrádba.

Amikor 1936 novemberében leköszönt szolgálatáról, utódjául a Szentszék dr. Josip Ujčič személyében nevezett ki új belgrádi érseket (1936. november 26.) és rábízta a Bánsági Apostoli Kormányzóság irányítását is.

Az Apostoli Kormányzóságot a II. világháború befejeztével újabb csapások érték. Csaknem százezer német ajkú hívő távozásra kényszerült. A kommunista hatalom hatóságilag lebontatott mintegy húsz plébániatemplomot, megannyi imaházat, a meghagyott templomok romlásnak indultak, plébániaházak omladozni kezdtek. Nemcsak a hívek száma csökkent szinte a felére, hanem a papság létszáma is megfeleződött. A megmaradt százezernyi katolikus hívő létszáma évről évre tovább apadt. A németség távozásával szórványjellegűvé vált az egész térségben a katolikus egyházi jelenlét.

A Bánáti Apostoli Kormányzóság statisztikai adatai 1935-ben: [11]

Plébánia:	64
További lelkipásztori területi szervezetek:	90
Hívek száma:	200.872
Ebből német anyanyelvű:	111.182
Magyar anyanyelvű:	78.980
Szlávok (horvátok, csehek, szlovákok):	7.484
Bolgárok:	2.667

A hosszú életkort élt Ujčič érsek 1961-ben koadjutort kért a Szentszéktől: ekkor kapta kinevezését cum jure successionis (utódlási joggal) dr. Gabriel Bukatko, akit 1961. július 17-én bánsági apostoli kormányzónak is kinevezett a Szentszék. Először állt e tájak élén görög katolikus főpap, aki latin szertartású tevékenységet is folytathatott. Három évvel később elhunyt dr. Josip Ujčič érsek (†1964. 03. 24.).

Msgr. dr. Gabriel Bukatko érsek tíz éven át végzett főpásztori szolgálatot az apostoli kormányzóság területén. Arra való tekintettel, hogy nem beszélt magyarul, a hívek nagy hányada viszont magyar anyanyelvű, a Szentszék közmegelégedésére 1971. december 22-én msgr. Jung Tamás személyében új apostoli kormányzóval ajándékozta meg a híveket. Püspökké szentelésére Nagybecskereken (Zrenjanin), a kormányzóság székhelyén került sor 1972. február 13-án.

A belgrádi érsek – kormányzók csak bérmálni jártak el a Bánságba, az ügyintézést évtizedeken át átengedték helynökeiknek, akik a Nagybecskereken vezetett kormányzósági irodából intézkedtek nevükben. Ezt az áldatlan állapotot igyekezett utólag jó szívvel és nagy készséggel orvosolni 1972–1988 között Jung Tamás püspök, apostoli kormányzó. Törekedett a papi egység megszilárdítására és a hívek lelki életének az elmélyítésére.

Mintegy másfél évtizeddel később -1986. december 16-án – II. János Pál pápa püspökségi szintre emelte az apostoli kormányzóságot, Szent Gellért vértanú püspököt jelölte védőszentjéül, a nagybecskereki plébániatemplomot székesegyházának és véglegesítette határait.

A Nagybecskereki Egyházmegye első megyéspüspökévé II. János Pál pápa 1988. január 7-én msgr. Huzsvár László pápai prelátust, újvidéki esperesplébánost nevezte ki. Felszentelésére 1988. február 14-én került sor. Jung Tamás püspök, a nyugalomba vonult apostoli kormányzó, néhány évvel később (1992. december 5-én) elhunyt.

Az újonnan felszentelt főpásztor első feladatként átszervezte a püspökség esperességeit (4), véglegesítette a plébániák számát (40), a leányegyházakét (50), továbbá újjászervezte a Papi Tanácsot és közzétette az Egyházközségek Szabályzata és Ügyrendje statútumát (1990), egyben megejtette hivatala teljes átalakítását.

Dr. Német László SVD, a nagybecskereki egyházmegye második főpásztora 2010. január elsejei hatállyal átszervezte az esperesei kerületeket (3), újraszervezte plébániák és azok leányegyházai (filia) területi beosztását és számát.

BÁNÁTI APOSTOLI KORMÁNYZÓK ÉS NAGYBECSKEREKI PÜSPÖKÖK

Dr. Rodić Ivan Rafael bánáti apostoli kormányzó majd belgrádi érsek.	1923-1936
Dr. Ujčić Josip belgrádi érsek bánáti apostoli kormányzó	1936-1964
Dr. Bukatko Gabriel belgrádi érsek bánáti apostoli kormányzó	1964-1972
Jung Tamás címzetes püspök apostoli kormányzó	1972-1988
Huzsvár László első megyéspüspök 2007 után egyházmegyei kormányzó	1988-2007
Dr. Német László SVD megyéspüspök	2008. július 5-től

 

[1] Szent Gellért élete röviden

[2] Savoyai Jenő seregeinek Zentánál (1697) és Temesvárnál (1716) aratott győzelmei

[3] L. Bertalan

[4] A ma is álló székesegyház építését VI. Károly császár kezdeményezte, aki a bécsi udvar neves építészeit küldte Temesvárra. A dóm építési munkálatai Mária Terézia császárnő idejében folytatódtak. A barokk stílusban emelt templom ma is a temesvári egyházmegye püspöki székesegyháza.

[5] Vinga, Lovrin és Óbesenyő településeken találtak otthonra, ahol erős plébániákat hoztak létre

[6] Székely Bertalan

[7] 1754. Franz Anton von Engl zu Wagrain püspök

[8] Kőszeghy László püspök

[9] Székely Bertalan

[10] A lakosság összlétszáma ekkortájt hatszázezer körül mozgott

[11] Schematismus Cleri, Admin. Ap. Ban. in Jugoslavia, Veliki Bečkerek 1935.