Mentőöv az őrsvezetésben

A Vajdasági Magyar Cserkészszövetségben ismét megvalósult egy MentŐv program. A programot a csapatmentori hálózat MentŐv mini projekt tagjai hozták létre.

A MentŐv program olyan leendőbeli vezetőknek szól, akiket csapatparancsnokuk vezető hiány miatt őrsvezetéssel bízott meg, vagy épp nagy dilemmában vannak, hogy rálépjenek-e a vezetés útjára. A déli MentŐv program a Torontál Cserkészkörzet cserkészeinek került megszervezésre. Több településről érkeztek résztvevők, többek között a szentmihályi 47.számú II. János Pál cserkészcsapatból, a udvarnoki alakuló csapatból, a muzslyai 4.sz. Szent Imre Herceg cserkészcsapatból, valamint az óbecsei alakuló cserkészcsapatból is vendégeskedett egy résztvevő.

A program Péntek délután kezdődött, a helyi október 23-ai koszorúzással, ahol a cserkészek díszőrséget álltak, majd részt vettek a szentmisén és emlék műsoron. Az megemlékezés után ismerkedés következett, majd a motivációs gömbök bemutatása. A finom vacsorát követően egy önismereti játékban vehettek részt a cserkészek, és végigjárták a motivációs mesetérkép összes állomását. A tükör tavakban megmártózva mindenki jobban megismerhette önmagát és cserkész társait, majd következhetett a megérdemelt éjszakai pihenő.

Keszég Réka, Kárpát-medencei koordinátor, képzésvezető, Vajdasági Magyar Cserkészszövetség:

– Fontosnak tartom , hogy a szórvány településeken is működjenek cserkészcsapatok. Jelenleg a helyi csapatokban aktívan folyik a munka, viszont szüksége van a fiatal vezetőkre. A körzetben egy csapatban még nincs képesített vezető, ezért volt nagyon jó alkalom az idősebb cserkészek számára, hogy részt vettek a MentŐv programon. A képzés egyik fő célja, hogy motiváljuk a résztvevőket arra, hogy képezzék tovább magukat a nekik megfelelő vezetőképzésben. Ez mellett elegendő tudást igyekszünk átadni, ami segíti a képesítetlen vezetőket, hogy boldoguljanak a vezetés útján mindaddig, amíg nem végeznek el egy nekik szánt vezető-képző tábort.

Szombat délelőttük egy intenzív csapatépítő játékkal indult, amelynek során megismerhették a helyi érdekességeket, önmagukat és azt, hogyan tudnak csapatban dolgozni. Ezt követően műhelymunka következett, ahol a cserkészek elmélyülhettek a csapatban való szerepkörükkel kapcsolatos kérdésekben. A program felölelt egy minta őrsi foglalkozást is, amivel a legtöbbet foglalkoztak a résztvevők a délelőtt folyamán.

Süveg Emma, résztvevő, 4.sz. Szent Imre Herceg cserkészcsapat, Muzslya:

– Szombaton a majdnem egész délelőttös játék után, részt vettünk egy minta őrsi foglalkozáson, ahol különböző játékos ötleteket kaptunk annak céljául, hogy aztán a mi őrsünknek is ilyen játékos módon adhassuk át tudásunkat. Ebéd után, a borús idő ellenére kint játszottunk, amíg el nem kezdett esni az eső, majd benti játékokkal folytattuk. Később a játék vezetés módszertanával is megismerkedtünk.

A programon többek között az ének tanítás módszertanával, a szövetség próbarendszerével, módszertani játékok készítésével is foglalkoztak a cserkészek.

Lázár Emília, résztvevő, 4.sz. Szent Imre Herceg cserkészcsapat, Muzslya:

– Nagyon tetszettek a programok, érdekesek és hasznosak voltak számomra. A szombati minta őrsi foglalkozás több elemét, a játékokat és a módszertani játékokat amit készítettünk fel fogom használni az őrsi foglalkozásokon a további munkám során. A legemlékezetesebb pillanatok számomra a hétvégén, az önismereti játék, motivációs mesetérkép, illetve a szombat délelőtti csapatépítő játék volt.

A képzésen a hangsúly a játszva tanuláson volt, így a résztvevők gyakorlati tudással gazdagodhattak. Zárás képp, sok hasznos gondolat fogalmazódott meg, amit mindenki haza vihetett útravalónak, és a gondolatok segítségével bátrabban indulnak el a vezetés útján a jövőben.

Keszég Réka cst. – Csapatmentor