Jó helyen voltunk mi, Békés – Dánfokon

Kárpát-medencei Háló-tábor

augusztus 4 – augusztus 8. Békés – Dánfok, Magyarország

Az eddig bevett szokásoktól eltérően az idén a táborban az aktiv munka csak három napig tartott. Az első nap, augusztus 4. az érkezések és regisztráció napja volt, az utolsó augusztus 8. pedig a táborbontásé. Habár rövidebb volt, mint azt hálósok megszokták, de ugyanolyan minőséges, tartalmas is, mint az eddigi tizenkilenc találkozás. A fő hangsúly, ahogy azt a Háló mozgalom megfogalmazta: találkozás, kapcsolat és közösség, most is teljes egészében valóra vált. A 250 résztvevő 6 régióból: Erdélyből, Partiumból, Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról és természteresen Magyarországról jött a Békés megyei Békés-Dánfokra. A Délvidékről, Bácskából és Bánátból 65-fő vett részt a táborozáson, közülük három többgyermekes család, 18 ifi és tini korosztályú fiatal. Busszal és személygépkocsikkal érkeztek a táborba. A bérelt busz költségeit a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Az előadások és a kiscsoportos foglakozások három területet öleltek fel: kapcsolatom az embertársaimmal, a teremtett világgal, végül kapcsolatom a Teremtővel.

Csütörtökön, miután Kálmán Tibor Békés polgármestere megnyitotta a tábort, Dr. Pécsi Rita Az érzelmileg is intelligens kapcsolódás című előadásával kezdte meg a szakmai és lelki programokat. Pécsi Rita nem először vett részt a Háló-találkozókon és táborozásokon. Az érzelmi intelligencia fontosságára és annak fejlesztési lehetőségeire hívta fel a jelenlevők figyelmét. A lendületes előadás benyomásait a kiscsoportos foglakozásokon beszélték tovább a táborlakók. Délután a szabadidő programok keretében lehetőség nyílt kézműves foglakozásokra, filmek megtekintésére, úszásoktatásra és az íjászat alapjainak elsajátítására. Ezek a szabadidős programok folytatódtak a táborozás más napjain is.

Pénteken Kükedi Zsolt előadása kötötte le a jelenlevők figyelmét. Témája a Mindennapi teremtésvédelem, amelyben azokra a lehetőségekre hívta fel a figyelmet, amelyekkel mi is sokat tehetünk a teremtett világ megőrzése érdekében, mert az eredendően szép, és mindazért, ami történik ezzel a világgal, mi is felelősek vagyunk. A kiscsoportos foglakozások után a csoportbeszámolókban a délvidékiek nevében Mezei Zsuzsanna a helyi értékek megőrzésére hívta fel a figyelmet, és mutatott be egy torontáltordai sikeresen megvalósított kezdeményezést. A délelőtt folyamán az ifi-tini csapattal Mike Ervin foglalkozott.

A szombati előadó Vajdaságból érkezett. Klemm József újságíró előadásának már a címe is a mai kort tükrözi: Csoportszelfi, Istennel. Személyes élményei alapján ecsetelte a Teremtővel való kapcsolatát. A kiscsoportos beszélgetésekben mindenki a saját élményéről beszélhetett, amikor érezte a Teremtő közelségét, jelenlétét. Az ifikkel és tinikkel ugyanebben az időben Orosz István foglakozott.

Mind a három nap csúcspontja a közös misék voltak, ahol minden nap másik plébános szolgáltatta a misét a táborozó atyákkal együtt. A gyónási alkalmak és a reggeli imák is a lelki feltöltődést szolgálták. Az ideiglenes kápolna pedig alkalmat nyújtott a visszavonulásra és az elcsendesülésre.

A szórakozási lehetőség is adva volt. Csütörtökön este a Tabán Táncegyüttes, Békéscsaba táncháza alapozta meg a jó hangulatot. A következő este az istenes verseké volt. A búcsú buli előtt a délvidéki csantavéri Mendicus ifjú tamburásainak koncertje nyűgözte le a hallgatókat. A közös szórakozás jó alkalom volt az ismerkedésre, barátkozásra.

A táborzárás tanúságtétellel fejeződött be, ahol a résztvevők személyes élményeikről számolhattak be, arról, hogy mit jelent számukra a Háló-tábor, és mit visznek haza lelkükben az itt töltött napokról. Délvidékről az ifik és a felnőttek egy-egy képviselője tett tanúságtételt a táborban töltött napokról, és az ott szerzett testi-lelki feltöltődésről.

A tábori élet sokszínűsége, az, hogy együtt volt itt öt ország magyarságának képviselője, kicsik és nagyok, fiatalok és idősek csak emelte ennek a jól megszervezett rendezvénynek a színvonalát, és megerősítette azt a tudatot: Jó helyen voltunk mi ott Békés-Dánfokon. Szükségünk van ilyen és hasonló találkozásokra, megerősít bennünket az Istenben vetett hitünkben, tartja bennünk az együvé tartozás érzését, és a határokon átívelő kapcsolatokat.

Mezei Zsuzsanna, Torontáltorda, felnőtt altábor

Az Ifi altábor tábori beszámolója

Nagy izgalommal szálltunk fel a buszra 2021. augusztus 4-én, szerdán. Nagyon vártuk az idei tábort, hiszen a tavalyi járványügyi helyzet miatt nem sikerült megrendezni. 5 óra utazás után megérkeztünk a gyönyörű Békés-Dánfoki üdülőközpontba, ahol számos régi ismerős és barát fogadott minket. A nap hátralévő részét velük töltöttük, illetve igyekeztünk új emberekkel megismerkedni.

Csütörtököt, a második napot nagyon vártuk, mivel ez volt az első teljes napunk a táborban, valamint sok táborozó társunk ezen a napon érkezett. A laktató reggeli után Pécsi Rita előadásában az érzelmileg is intelligens kapcsolódásról tanulhattunk. Például azt, hogy ahhoz, hogy valakinek egy kritikát mondj, előtte öt dicséretet kell mondanod. Este megtartottuk a szokásos háló táboros gasztroestet. Ennek az a lényege, hogy minden régió a saját nevezetes ételeit kóstoltatja meg a többiekkel. Rengeteg finom és különleges ételt, italt kóstolhattunk meg. Az este folyamán a jó hangulatról a békéscsabai Tabán táncegyüttes gondoskodott.

Pénteket, a második teljes napunkat mi, délvidékiek, indítottuk, ugyanis a mi feladatunk volt, hogy felébresszük a tábor lakóit. A Boldogasszony Anyánk, régi magyar himnuszt énekeltük, melyet magyar tekerőn kísért Micsik Béla csoporttársunk. Ezután következett a reggeli, majd egy igazán érdekes és figyelemfelkeltő előadás a teremtett világról, és a vele való kapcsolatunkról Mike Ervin közreműködésével. Ez a természetben zajlott, majd kiscsoportokban bizalmasan átbeszéltük az érintett témákat, ahol mindenki megoszthatta őszinte véleményét. A délután folyamán lehetőségünk volt megmártózni a Körös folyó holtágában, hogy felfrissülhessünk, és részt venni a vízi játékokban. Az istenes versek felolvasására késő este került sor a vacsora és a szent mise után. Valamint az esti órákban bárki élhetett a gyónási lehetőséggel, ugyanis a jelenlevő atyák a rendelkezésünkre álltak.

Szombaton Orosz István atya tartott előadást nekünk arról, hogy hogyan fogadjuk el önmagunkat. Felhívta figyelmünket arra, hogy Isten saját képmására teremtett minket, és Ő nem teremt selejtet. Elgondolkodtató szavakat hallhattunk tőle. Az utolsó nap a hazaindulás és a búcsúzkodás napja volt. A reggelit követően még egy utolsó tábori misén vettünk részt, utána pedig elbúcsúztunk a barátainktól. Az indulás előtt a délvidéki táborozókról készítettünk egy csoportképet, majd elindultunk Gyulára, ahol egy kedves turisztikai vezető várt bennünket. Általa rengeteg érdekes információt tudhattunk meg a városról és annak történelméről. Sok gyönyörű épületet, műemléket, szobrot és parkot láthattunk. Később betértünk egy vendéglőbe, ahol megpihentünk és finom ebéd várt ránk. Ezután úton a buszra még betértünk egy fagylaltra az egyik helyi cukrászdába. Végül kissé kimerülten, de élményekkel tele vágtunk neki a hazaútnak.

Terhes Virág, Horváth Kátai Anett, Polyák Enikő, Juhász Anasztázia és Törtei Hédi