Felajánlottuk fáradtságunkat Jézusnak, aki sokkal nagyobb szenvedést vállalt értünk
Budapesti nővérek vezetésével három napos nagyböjti lelkigyakorlatot tartottunk a kollégista lányok számára. A gazdag programban közös filmnézés-és megbeszélés, csoportonként Szentírási szövegek értelmezése, énektanulás, kézművesség, és természetesen játék is szerepelt. Nagyon megható volt az esti Taizé ima, égő mécsesekkel a Kereszt előtt, énekkel, zsoltársorokkal és csenddel.
A csúcspontot a virágvasárnapi zarándoklat jelentette. A kápolnánkból imával indultunk, „zarándoktarisznyánkban” kővel, zarándoknaplóval és persze nagy várakozással! Hiszen ahogy énekeltük:…”ezen az úton együtt kell járni, és az út végén Jézus fog várni” Zarándoklatunk mottója: „Meghívott bennünket,hogy vele legyünk!” (Mk 3,14)
A bókai szentmisén mi olvastuk a Passiot, s mi láttuk el a kántori szolgálatot: Klarissza nővér orgonált, Fidelis nővér gitár-, s Jámbor Juliska gyönyörű hegedűkíséretével énekeltünk, a helybeliek örömére. Megjegyezték, de jó így látni a templomot tele fiatalokkal,bár máskor is így lenne!
Ebédidőben értünk Versecre, de először megtekintettük az impozáns katedrálist. A plébános atya megmutatta a templom értékeit, köztük a gyönyörű szárnyas oltárt. Ezután jó étvággyal fogyasztottuk el a plébánia udvaron a magunkkal hozott elemózsiát. Vidám labdajátékkal „ugráltuk le ” az ebédet. Ezután két csoportban foglakozást tartottunk. A nagyoknál a téma Lázár feltámasztása volt, amit el is játszottunk,a kisebbek éneket tanultak.
Sok-sok lépcsőn kapaszkodtunk fel a Szent Kereszt kápolnához, majd erőgyűjtő ima után nekivágtunk egy meredek ösvényen a hegynek. Igyekeztünk csendet tartani, hogy szeretteinket, s kéréseinket még jobban az Úr elé vihessük. Kissé kalandossá vált az út, mert eltévedtünk, s csúszva-mászva, szúrós bokrok közt, de végül felértünk a csúcsra! Felajánlottuk fáradtságunkat Jézusnak, aki sokkal nagyobb szenvedést vállalt értünk. A várromnál végre letettük a magunkkal hozott „terhet”: köveinkből (melyekre ráírtuk a nevünket) oltárt építettünk, s előtte imádkoztunk családunkért, egymásért. Lefelé már a könnyebb, de sokkal hosszabb betonutat választottuk, közben gyönyörködtünk a kilátásban. Visszatérve a kápolnába kis cédulákra írtuk kéréseinket, virágcserépbe ültettük, búzát szórtunk rá, megöntöztük – otthon gondosan ápolva reméljük, kicsírázik majd, s a kérések is teljesülnek.
Utunk utolsó állomása Ürményháza volt, ahol a templomban hálaadó imával köszöntük meg ezt a szép napot az Úrnak. Felhangzott az ének: „Áldásoddal megyünk, megyünk innen el…” Barna Anita és Bea szülei jóvoltából egy kis agapé is várt minket, majd már a naplementében gyönyörködtünk a buszból. Fárasztó és hosszú nap volt (hiszen reggel még órát is kellett állítani), de azt hiszem mindannyian úgy éreztük, hogy megérte. Lélekben felkészülve, erősödve várhatjuk a Feltámadás ünnepét!
Köszönet a budapesti Margit, Fidelis, Klarissza, Janka nővérnek; Dominika nővérnek és persze Gizella nővérnek, aki biztosította a feltételeket, vállalta a sok nehéz szervezési feladatot. Nem utolsó sorban a konyhás néniknek is, akik gondoskodtak róla, hogy ne csak „lelki táplálékunk ” legyen. Örülök, hogy én is részt vehettem a munkában,s megismerhettem ezt a szép kegyhelyet.
