Az angyali üdvözlet ünnepe Bókán

Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a hideg ellenére és hétköznap lévén, szép számban jelentek meg hívek és papok a bókai plébániatemplomban. Az ünnepi szentmise főcelebránsa dr. Német László SVD, nagybecskereki püspök volt, aki együtt misézett msgr Kovács Mihály pápai prelátus ny. törökbecsei plébánossal, msgr. Gyuris László verseci plébánossal, Fehér Roland, Varga Zoltán és Csipak Csaba káplánokkal, valamint a házigazda Koncz Tibor plébánossal, de jelen volt Sándor Zoltán állandó diakónus is.

A plébániához tartozó leányegyházak szép számban képviseltették magukat: Nezsény, Káptalanfalva, Módos, Kanak, valamint számos vendég Nagybecskerekről, Muzslyáról, és a plébános szülőfalujából, Törökkanizsáról.

Püspök atyánk szentbeszédében rávilágított a názáreti Szűz fontos szerepére. Isten számított Máriára, aki nem tétovázott IGENT mondani neki. Ezáltal az Isten megtestesül Máriában, aki áldássá válik. Nekünk is ez a hivatásunk: Felismerni az örömhírt és Igent mondva az Istennek az Ő áldásává válni.

Az ünnepi szentmisét felejthetetlenné tette a szép orgonakíséret, éneklés, amelyet a bókaiak Dudás Karolina egyházkarnagynak köszönhetnek, aki meglepetéssel is szolgált, mert J.S.Bach-Ch.Gounod: Ave Maria művét, Süveg Tibor hegedűművész közreműködésével adta elő.

A szentmise végeztével mindenkit a Szent Erzsébet Otthonba vártak agapéra. Az álló fogadás lehetővé tette, hogy szinte mindenki, helybéliek és vendégek együtt legyenek az ebédnél is.

Váljunk Isten áldásává egymás számára és a világ számára. Legyünk egyek a szeretetben, mint az első keresztények, akiknek mindenük közös volt. Csak így tudunk hiteles keresztény élettel a jövő felé mutatni élő hittel, fogyhatatlan reménységgel és tevékeny krisztusi szeretettel.