A gyerekeké volt a muzslyai plébánia

A muzslyai plébánián az idei évben is megszervezték a nyári oratóriumot, amely mintegy százharminc gyereket mozgatott meg. Az oratórium lehetőséget biztosít a fiataloknak, hogy szórakozzanak, kikapcsolódjanak, hasznos dolgokkal is foglalkozzanak a nyári szünidőben, ugyanakkor a tudásukat, kézügyességüket is tudják fejleszteni a különféle műhelymunkák során.

Az idei oratórium fő szervezője Kalapis Sztoján SDB atya volt, akinek az idén huszonegy animátor segített. Ahhoz, hogy a gyerekek foglalkozásai gördülékenyek legyenek, a segítőkkel még december folyamán megkezdődtek előkészületek.

Az összejövetel egyik izgalmas foglalkozása volt, amikor kikeresték, és megbeszélték a gyerekek szerepét, jelenlétét a Szentírásban. Erre a célra az oratórium szinte minden napjára készültek a harmadikosok és negyedikesek egy-egy bibliai jelenettel, amelyekben a gyerekekről volt szó, majd összehasonlították a mai élethelyzetekkel. A fiatalok a komoly témákkal is ugyanolyan lelkesen foglalkoztak, mint az énektanulással, a tánccal, vagy akár a bolyhozással, tűzírással, vagy a karkötőkészítéssel, esetleg más kézműves tevékenységgel, amelyek délelőtt zajlottak. Délutánonként nagy közös játékok voltak programon. Az oratórium egyik napján kirándulást szerveztek Lukácsfalvára, s akik legyalogolták azt a néhány kilométert, valóságos hősökként élték meg az utat. Az időjárás kedvezett a közkedvelt vizes játékokhoz, különösen akkor érezték jól magukat a gyerekek, amikor a pancsoláson volt a fő hangsúly.