2020 DECEMBER


Karácsonyi üzenet

Nehéz időket élünk! Olyan sokszor elhangzott ez a mondat az utóbbi hónapokban. Gyakran szoktuk mondogatni, ilyen nehéz még nem volt soha, soha nem volt ennyi beteg egyszerre, soha nem voltak ekkora lezárások és megszorítások, soha nem volt kötelező a maszkok használata zárt légtérben, soha nem volt még ennyire korlátozva rendezvényeken a résztvevők száma. Ez mind igaz, sőt, mi több mindehhez hozzájön még az a nagy munkanélküliség, az egyre csak növekedő szegénység, elmagányosodás, depresszió és még sorolhatnánk. A vírus egytől-egyig mindannyiunkát érint, de nem érint mindenkit egyformán.

Hogyan lehet ilyen nehéz időben karácsonyt ünnepelni? Megszorítások közepette, úgy, hogy szeretett családtagjaink nem jöhettek talán külföldről haza, vagy hazajöttek, de elveszítették a munkájukat. Van okunk örömre?

Ha jobban szemügyre vesszük karácsony ünnepének a vallásos, keresztény tartalmát, az első karácsonyt, amikor Jézus megszületett, világos lesz számunkra, hogy akkor sem voltak valami rózsás idők.

Valaki Rómában kitalálta, hogy össze kell írni a lakosokat, méghozzá pont ott, ahol valaki élt, vagy ahonnan a családja származott. Így könnyebb volt ugyanis az embereket beazonosítani és beszedni tőlük azt, ami a császáré: az adót.

Nagyon kellemetlen dolog volt, hogy ezért József és Mária is útra kellett keljen, és el kellett menjenek Názáretből Betlehembe. Nem nagy út, mondanánk ma, 134 km, autóval 2,5 óra. De autó nélkül? Okostelefon nélkül? Veszélyes utakon? Szamár hátán? És persze várandósan, hisz tudjuk, Mária gyermeket várt. Szó se volt gyermekorvosról, a szülészről, bábáról vagy meleg vízről? De a helyeztet meg kellett oldani. A szülést elhalasztani nem lehetett. A nyavalygás, a zsörtölődés sok eredményre biztos nem vezetett volna, tehát tette a názáreti család, amit tennie kellett. Elindult. Nem okoskodott, nem zsörtölődött, hanem tette, amit tennie kellett, Isten tervének munkatársa volt.

Ebből láthatjuk, hogy Isten számára nincsenek különösen nehéz idők és különösen nehéz helyek. Istennek minden helyzetben terve van velünk és várja, reméli, hogy a munkatársai leszünk. S a terve pont abban a helyzetben szólíthat meg engem, amiben vagyok és sohasem egy másikban. Hogyan tudom, mi Isten terve velem, ebben a helyzetben, amikor annyira nehéz?

Isten tervét akkor ismerhetem fel, ha abba hagyom a nyávogást, az elégedetlenkedést és felfedezem azt, hogy mit tehetek én ebben a helyzetben ezért, hogy környezetemet a lehető legszebbé varázsoljam, hogy a lelkemet megtisztítsam a mindenféle haragtól, elégedetlenségtől és felfedezzem azt, amiért hálás tudok lenni. Mindennek ellenére, ebben a helyzetben, amiben benne vagyok. A vírust nem tudom eltüntetni, és nem tehetek úgy, mintha nem is lenne, de felfedezhetem az életemben azt, ahol tehetek valamit valamiért vagy talán éppen valakiért. Isten nem virtuálisan van jelen, hanem ott van az apró, elrejtett szeretet-lehetőségekben és arra vár, hogy felfedezzem. Isten testet öltött egy nagyon nehéz időben. És ez azért volt lehetséges, mert Mária és József felismerték azt, hogyan kell cselekedniük és bátran bevállalták az életet.

A mi Istenünk egy emberszerető Isten, aki soha, sem hagy minket magunkra és minden helyzetbe elrejt számunkra olyan lehetőségeket, melyeket megvalósítva kicsit jobbá tehetjük a világot. Igaz, hogy vannak idők, amikor nagyon nehéz megérezni a közelségét azt, hogy jelen van. Ezt én is tanúsítom, hiszen tavaly, betegségem kellős közepén szinte meg voltam arról győződve, hogy Ő nincs velem, elfordult tőlem. Ma, ha visszanézek, azt mondhatom, hogy igenis ott volt velem a szótlanságomban, elveszettségemben és kiszolgáltatottságomban.

A kis Jézus, amikor emberként közénk jött, ő maga is vállalta a kiszolgáltatottságot. Az abszolút kiszolgáltatott helyzetet, hiszen kis gyermekként jött közénk és kezdte meg életét itt a földön.

Képtelen volt önmagáról gondoskodni, de voltak körülötte szerető emberek, akik nyitott szívvel, szemmel és füllel teszik amire a szeretet képes. Én is betegségemben észleltem rá, hogy mindig volt mellettem valaki, aki segíteni akart és tudott, aki szeretett, imádkozott értem és támogatott. Ez is a mi Istenünk jelenlétének a jele: a sok szerető ember, aki körülvesz minket, minden nap, akik megtalálják azokat a lehetőségeket, ahogyan valaki mellett kitarthatnak, valakinek szebbé tehetik a mindennapjait vagy valakinek reményt adhatnak akkor, amikor nehéz az élet. Még akkor is, ha egyedül élünk a házban, mindig vannak, akik gondolnak ránk, imádkoznak értünk és szívükben hordoznak bennünket.

Jézusnak és szüleinek, Máriának és Józsefnek, a pásztorok vitték az első nagy gyorssegély. El tudom képzelni, milyen öröm volt számukra friss tejet kapni, túrót, sajtot és még sok más finomságot. A kis barlang igazi lakoma helyévé vált. De még ettől is fontosabb volt az öröm és a bizonyosság a fiatal szülők és a pásztorok szívében, hogy ők egy hatalmas csodának a tanúi.

Ismerjük fel, hogy mi ma milyen csodának lehetünk a tanúi? Idén karácsonykor milyen csoda vesz körül, minek tudok mindennek ellenére is örülni? Miért lehetek hálás ebben a kovidos időben, amikor arra vigyázunk, hogy meg ne fertőződjünk, vagy ne fertőzzünk meg másokat. S ha mást nem találok, akkor adjak hálát azért, amitől engem Isten mindmáig megóvott.

Vigyázzunk magunkra és másokra, óvjuk egymást! Ünnepeljük idén is Jézus születését, aki a karanténba is eljön és ebben a világjárványos időben is készenlétben tartogatja számunkra azokat a lehetőségeket, melyeket megragadva szebbé varázsolhatjuk közvetlen környezetünket.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek egészséges, szeretetben és kegyelmekben gazdag karácsonyi ünnepeket és egy békésebb és boldogabb Új Esztendőt.

+ Dr. Német László SVD
nagybecskereki megyéspüspök

Živimo u teškim vremenima! Ova rečenica je izgovorena toliko puta poslednjih meseci. Često kažemo: nikada nije bilo tako teško, nikada nije bilo toliko bolesnih odjednom, nikada nije bilo obavezno nositi masku u zatvorenom prostoru… Štaviše, tu je i velika nezaposlenost, rastuće siromaštvo, usamljenost, depresija, i još mnogo toga. Virus nas pogađa jednog po jednog, ali ne pogađa nas sve podjednako.

Kako možemo proslaviti Božić u ovako teškom vremenu? Kako usred ograničenja, kada naši voljeni članovi porodice možda nisu mogli doći kući iz inostranstva, ili su se vratili kući ali su ostali bez posla? Imamo li razloga za radost?

Ako pažljivije pogledamo religiozni, hrišćanski sadržaj Božićnog praznika, onog prvog Božića kada se Isus rodio, biće nam jasno da i tada nije bilo sve bajno.

U to vreme Cezar u Rimu je smislio da treba popisati stanovništvo, i to upravo u mestu odakle mu potiče porodica.

Koliko je neprijatna bila stvar da baš zbog toga Josip i Marija moraju krenuti na put iz Nazareta u Betlehem. Nije daleko, rekli bismo danas, 134 km, 2,5 sata vožnje automobilom. Ali zar bez automobila? Bez pametnog telefona? Zar na leđima magarca? I, naravno, u drugom stanju, jer znamo da je Marija čekala dete. Ni reči o porodilištu, babici ili toploj vodi. Ali trebalo je pronaći izlaz iz te situacije. Porođaj se nije mogao odložiti. Kukanje, gunđanje sigurno ne bi doveli do nekih rezultata. Nazaretska porodica je dakle učinila ono što je morala, krenula je na put. Nije pametovala, nije gunđala, već je učinila ono što je morala, i tako je postala saradnik Božjeg plana.

Iz ovoga možemo videti da za Boga ne postoje naročito teška vremena i posebno teške okolnosti. Bog ima plan za nas u svakoj situaciji i čeka, nadajući se da ćemo biti njegovi saradnici. Njegov plan može mi se objaviti upravo u ovoj situaciji u kojoj se sada nalazim a ne u nekoj drugoj. Kako da znam kakav je Božji plan za mene u ovoj situaciji kada je tako teško?

Mogu da prepoznam Božji plan onda kada prestanem sa jadikovanjem, sa nezadovoljstvom i otkrijem šta mogu jâ da učinim u ovoj situaciji da svoju okolinu učinim što lepšom, svoju dušu očistim od svakog besa i nezadovoljstva i odgonetnem ono na čemu mogu biti zahvalan, uprkos svemu, u situaciji u kojoj se nalazim. Bog nije virtuelno prisutan, već je tu, i u onim malim skrivenim mogućnostima ljubavi, i čeka da Ga otkrijem. Bog je postao čovekom u veoma teškom vremenu. A to je bilo moguće jer su Marija i Josip prepoznali šta im je činiti i smelo su prihvatili život.

Naš Bog je čovekoljubiv Bog koji nas nikada, nikada ne ostavlja same, i u svakoj situaciji nudi mogućnosti da učinimo svet malo boljim. Tačno je da postoje trenuci kada je veoma teško osetiti blizinu Božje prisutnosti. O tome mogu i ja kazati nešto, jer sam prošle godine, usred bolesti, bio gotovo uveren da On nije sa mnom, da se okrenuo od mene. Danas, kada se osvrnem natrag, mogu potvrditi da je bio baš tamo sa mnom u mojoj izgubljenosti i ranjivosti.

Mali Isus, kada je kao čovek došao među nas, i sam je prihvatio ranjivost. Situaciju svoje apsolutne zavisnosti od drugih prihvatio je rodivši se kao maleno dete među nama i, kao ranjiv, započeo svoj život ovde na zemlji.

Ali oko njega je bilo ljudi punih ljubavi koji su činili ono što može učiniti ljubav otvorenog srca, očiju i ušiju. Znak prisutnosti našeg Boga su: osobe koje nas vole, koje nas svakodnevno okružuju; oni, koji pronalaze mogućnosti da istraju uz nekoga, da mu ulepšaju svakodnevicu, ili mu pruže nadu kada je život težak. Čak i kada živimo sami u kući, uvek postoje neko, ko misli na nas, koji se moli za nas i nosi nas u srcu.

Isusu i njegovim roditeljima, Mariji i Josipu, pastiri su doneli prvu pomoć. Mogu da zamislim koliko im je značilo da dobiju sveže mleko, surutku, sir i mnoge druge poslastice. Mala pećina postala je mesto prave gozbe. Ali još važnija bila je radost i sigurnost u srcima mladih roditelja, i radost pastira što su bili svedoci silnog čuda.

Prepoznajemo li kojim to čudesnim situacijama možemo biti svedoci danas? Kakvo se čudo događa oko mene ovog Božića, čemu se mogu radovati bez obzira na sve? Za šta mogu da budem zahvalan u ovo vreme? A ako ne nađem ništa drugo, onda se barem zahvalimo Bogu za ono od čega nas je zaštitio do danas.

Ove godine ponovo slavimo rođenje Isusovo, On dolazi u ovo vreme pandemije, daje nam priliku koje možemo iskoristiti da ulepšamo svoje neposredno okruženje.

Sa ovim mislima želim svima Vama blagoslovljene Božićne praznike, srećnu Novu godinu punu zdravlja, ljubavi i milosti.

Pazimo na sebe i na druge, zaštitimo jedni druge!

+ Dr Ladislav Nemet SVD
biskup zrenjaninski


Kinevezések

A szabadkai megyéspüspök engedélyével Körmöczy Lajos diakónus urat egy év pasztorális gyakorlatra felvettem egyházmegyénkbe és a nagybecskereki székesegyházi plébániára helyeztem.


Éjféli misék

A karácsonyi ún. éjféli misékkel kapcsolatban a következő rendeletet hozom:

– a mise legkésőbb 21 órakor kezdődjön,
– mise előtt ne legyen semmilyen program (pásztorjáték, koncert, szavalat, stb.),
– a Vajdasági RTV közvetít magyarul éjféli szentmisét Muzslyáról.

Karácsony napján, újév napján és vízkeresztkor a Szentszék rendelete alapján minden pap négy misét mondhat.


Felnőttek keresztelése és bérmálása

Továbbra is érvényben marad a Közlemények – 2017 decemberi számában megjelent 43/2017-es rendelet.


Feloldozás megadása az 1398. kánon esetére

A Szentatya „Misericordia et misera” kezdetű apostoli levelében (12. pont) megadta a felhatalmazást minden gyóntató papnak, hogy elengedjék az abortuszért önmagától beálló kiközösítés 1398. kánon szerinti büntetését, és így feloldozást adhassanak. A Szentatyára hivatkozva felhívom lelkipásztoraink figyelmét, hogy az abortusz továbbra is súlyos bűn.

Ez az engedély visszavonásig érvényes.


Eljárás vegyesvallás és valláskülönbség esetén

A vegyesvallással és a valláskülönbséggel kapcsolatos eljárások ugyanazok továbbra is mint a Közlemények – 2016 decemberi számában megjelent 48/2016-os rendelet.


Jegyesvizsgálat

Amint arról az őszi koronák alatt értesültetek, 2021. január 1-től új jegyesvizsgálati űrlapot (Examen sponsorum) vezettünk be. Az űrlap letölthető a szokott módon a honlapunkról.


Fakultások meghosszabbítása

Az ET 905. kánonjának 2. §-a alapján engedélyezem, hogy hétköznapokon kettő, vasárnap és ünnepnapokon pedig három szentmisét mutassanak be a lelkipásztorok, megtartva a misestipendiumok elfogadására vonatkozó rendelkezéseket. Ez a felhatalmazás 2021. december 31-ig érvényes. Minden ettől eltérő esetben személyes engedélyt kell kérni a megyéspüspöktől.


Statisztikai adatok

A szokásos statisztikai adatokat kérem, hogy 2021. február 15-ig küldjétek be a Püspöki Hivatalba. Az aktuális űrlap honlapunkról letölthető.


Anyakönyvi másolatok

Kérem, hogy az anyakönyvi másolatokat az eddigi előírásokkal összhangban az esperesi hivatalokon keresztül 2021. március 15-ig küldjétek be a Püspöki Hivatalba.


Zárszámadás

A zárszámadást és a költségvetést a 2021. április 1-én kezdődő gazdasági évre az egyháztanácsok évzáró/évkezdő ülésének jegyzőkönyvével együtt 2021. március 15-ig szíveskedjetek beküldeni a Gazdasági Hivatalba Lébhaft Máriának.


Gazdasági ügyek

A gazdasági bizottság 2020. november 17-i ülésén elfogadta az egyházmegye és a Misericordia Idősek Otthona zárszámadását.

A gazdasági bizottság döntéseiről az érintetteket a vagyonkezelő levélben értesítette.

Akinek elmaradásai vannak a Gazdasági Iroda felé (beszolgáltatás, zárszámadás), kérem rendezze azokat 2021. február 1-ig.


Földbérletek

Egyházmegyei Gazdasági Tanács 2020. november 17-i ülésén úgy határozott, hogy a jövőben a földbérleti szerződéseket kizárólag pénzben lehet megkötni. Az eddig érvényben lévő holdankénti/hektáronként búza, kukorica mennyiség megszűnik. Kérek mindenkit, hogy a jövőben csak a rendelet értelmében elkészített földbérleti szerződést küldjön jóváhagyásra. Javaslom mindenkinek, hogy a bérleti díjat euróban határozza meg. Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megemelkedtek a földbérlet díjak.


Miseintenciók

2020. november 18-tól nem lehet miseintenciókat adni azoknak, akik nem rendezték a következő feladatokat:

– Anyakönyvi másolatok beadását a Püspöki hivatalban,
– Gazdasági beszámolók leadását a Gazdasági irodában,
– Szerződések (föld, épület bérbeadása) másolatának beküldését, és
– A plébánia leltárának frissítését és leadását.

A plébániai leltárakkal kapcsolatban jelzem, hogy minden egyházi vagyont – plébániaépület, egyházi tulajdonú ingatlanok, templom, stb. – és abban található tárgyat leltárba kell venni.

Ajánlom, hogy használjuk ki a technika nyújtotta lehetőségeket és fényképezzük le a festményeket, szobrokat, monstranciákat, kelyheket, gyertyatartókat, stb. és őrizzük meg digitális formában (USB, stb.)

Az olajfestményeknél, ha ismerjük, fel kell tüntetni az alkotót, mikor készült és kit/mit ábrázol. Amennyiben a szerző ismeretlen, minél pontosabban le kell írni, hogy mit ábrázol, stb.


Bérmálások 2021

Tekintettel arra, hogy a 2020-as év folyamán egyházmegyénk területén nagyon sok közösségben elmaradtak a tervezett bérmálások, alábbiakban láthatjátok a 2021-es év bérmálási beosztását, ami a fenti okok miatt kicsit hosszabb, mint korábban. A feltüntetett időpontok (dátum és óra) bizonyára nem a legoptimálisabbak minden közösség számára, azonban legyünk megértéssel és egymás iránti szolidaritással.

Mivel időben megkapja mindenki a bérmálások időpontját, kérem az aznapi miserendünket ezekhez igazítsuk.

Közép-bánáti esperesi kerület:
MÁJUS 23. Nagybecskerek 9 óra, Szentmihály 11 óra
JÚNIUS 6. Muzslya 10 óra, Töröktopolya 16 óra
JÚNIUS 13. Beodra 9.30 óra, Törökbecse 11 óra
JÚNIUS 20. Udvarnok 9.30 óra, Torda 11 óra

Észak-bánáti esperesi kerület:
ÁPRILIS 11. Oroszlámos 9.30 óra, Törökkanizsa 11 óra
ÁPRILIS 18. Tiszaszentmiklós 9.30 óra, Hódegyháza 11 óra, Padé 15 óra
ÁPRILIS 25. Csóka 9.30 óra, Szaján 11 óra
MÁJUS 2. Nagykikinda 9.00 óra, Kisorosz 11 óra
MÁJUS 9. Szerbittabé 9 óra, Tamásfalva 11 óra
MÁJUS 16. Tóba 9.30 óra, Magyarcsernye 11 óra

Dél-bánáti esperesi kerület:
MÁJUS 22. Székelykeve 17 óra
JÚNIUS 27. Kevevára 11 óra, Sándoregyháza 16 óra
JÚLIUS 4. Pancsova 11 óra, Torontálvásárhely 16 óra
JÚLIUS 11. Ürményháza 9 óra, Versec 11 óra, Fehértemplom 17 óra
SZEPTEMBER 12. Óborcsa 10 óra


Templomlátogatók számlálása

Elrendelem, hogy 2021-ben is végezzétek el a templomlátogatók számlálását a következő időpontokban:

2021. március 21.: az összes templomlátogatók számlálása,
2021. augusztus 8.: férfiak és nők külön-külön számlálása,
2021. december 12.: korosztály szerinti számlálás (gyermekek, fiatalok, középkorúak, idősek).

Az adatokat a számlálás utáni héten be kell küldeni a Püspöki Hatóságnak.


Gyűjtés a zsinat javára

A zsinati koordináló bizottság ülésén eldöntöttük, hogy évi négy alkalommal a szentmise adományait a zsinat javára ajánljuk fel, ezzel némiképp anyagilag mi is hozzájárulunk zsinatunk kiadásaihoz.

A következő vasárnapok adományait kell beküldeni a Gazdasági Hivatalba:
2021. március 7., június 13., szeptember 5., december 5.


A püspöki iroda munkaideje az ünnepek alatt

2020. december 24-én, 13 órától 2021. január 11-én, 9 óráig a püspöki iroda zárva van. Sürgős ügyekben a püspök a szokásos módon elérhető.


+ László SVD