Utazunk, érkezünk, találkozunk…

A Délvidéki Háló mozgalom 2019. november 9. és 10-én tartotta az évente megrendezésre kerülő találkozóját Muzslyán az Emmausz Kollégiumban. A rendezvény támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkársága volt.

A találkozó szombaton reggel 9 órakor kezdődött. A délvidéki hálósok, mintegy 90-en érkeztek a színhelyre 11 helységből. Az Anyaországból is jöttek öten három városból. A résztvevők köszöntése és bemutatkozása után a délelőtti előadást Ft. Pálfai Zoltán, makói plébános tartotta „A gyengédség óriása” címmel. Előadásában Jean Vanier-ről beszélt, aki az idén hunyt el és a fogyatékkal élők felkarolását, elfogadását és közösségbe kapcsolását vállalta életcéljául. Az atya szemléletes előadása során szívünkbe zártuk a Hit és Fény mozgalom és a Bárka közösség alapgondolatát, hogy a sérült testvéreinkben is Isten szeretett gyermekeit lássuk – úgy ahogy teremtette őket az Úr –felismerni értékeiket, bizalommal befogadni őket, bátran elfogadni őket, túllépve korlátainkon – szeretettel megnyílni feléjük. Az előadás után 3 választható műhelymunka következett. Választhattunk a kiscsoportvezetésről szólót, a Hit és Fény szegedi tagozatának bemutatását vagy a kézműveskedést.

A bőséges ebéd után kiscsoportokban osztottuk meg élettapasztalatainkat az előadásban hallottakról.

Délután Marcsók Vilma, nagybecskereki nyugalmazott magyartanárnő, közíró első könyvének a Szórványvilágnak a bemutatója következett. A jelenlevők megelégedéssel, hol meghatódva, hol mosolyogva hallgatták a szórványlétünkben megélt hiteles események dokumentálását, a felolvasott könyv részleteiben. Ezután Schön György, budapesti barátunk, aki nagybecskereki származású, Szembejövő versek címmel, magyar költők önállóan megzenésített verseit énekelte, gitár kísérettel, nagy átéléssel.

Az est folyamán megünnepeltük a Kárpát-medencei Háló mozgalom 30. születésnapját. Először Szeibert András, a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagjának visszaemlékezéseit hallhattuk, aki a mozgalom alapító tagjaként a Háló megalakulásánál is bábáskodott, majd rövid filmvetítésre került sor a Háló kezdeteiről és a Délvidék behálózásáról. A kiscsoportok tagjai sem maradtak ki az ünneplésből. Vidám mókás produkcióikkal köszöntötték a 30 éves Hálót.

Az est második felében Micsik Béla barátunk magyar tekerőn, majd asztali citerán katona és népdalokat játszott, Schön György furulya kíséretével. Mi pedig velük együtt énekeltünk kifulladásig.

Vasárnap reggel kerekasztal beszélgetéssel indítottuk a programokat, ahol a Hálóban tevékenykedő néhány bogozónkkal az önkéntességről beszélgettünk.

A 10 órai szentmisét a Mária Szent Neve plébániatemplomban, Ft. Varga Zoltán szalézi szerzetes, Ft. Vreckó Ferenc, zentai plébános és Sándor Zoltán, muzslyai diakónus mutatta be. A zenei szolgálatot a Don Bosco Ifjúsági énekkar biztosította, Mezei Szimóna vezetésével. A szentmisén közösen imádkoztunk a hívő közösséggel a magyarság megmaradásáért a szórványban és a Háló mozgalom küldetésének további folytatásáért. Ezután következtek a résztvevők visszajelzései a két napon megélt élményekről. A találkozó lezárásaként közösen elénekeltük a nemzeti imánkat, majd búcsúzásul a Háló himnuszaként ismert „A múlnak az évek…” című dalt.

„Utazunk, érkezünk, találkozunk és búcsúzunk. Egy boldogabb világról álmodunk…”