Your Job – segítség fiataloknak

yourjob

Néhány alkalommal hírt adtunk arról, hogy a Nagybecskereki Püspökségi Caritas a rumai és az aleksinaci Caritas mellett már több mint egy évvel ezelőtt beindította új projekttevékenységét Your Job néven, az Osztrák Fejlesztési Alap, a Renovabis és az Osztrák Caritas támogatásával. Felhívásokat is közöltünk a világi és egyházi médiákon keresztül, olyan 16 és 30 év közötti, munkanélküli fiatalok számára, akik önálló vállalkozást szeretnének indítani, vagy szakmai gyakornoki képzésüket szeretnék elvégezni Nagybecskereken és ehhez a Caritas segítségére van szükségük.

A projekt szakmai vezetője, Bogdanov Milica eddig sok fiatallal vette fel a kapcsolatot, sok fiatalt látott el hasznos tanácsokkal, azzal a céllal, hogy a szakmai gyakorlatuk elvégzésével, vállalkozásindítással, praktikus szaktudás birtokában versenyképesek lehessenek a munkaerő piacon.

8 fiatal végzi 6 hónapig tartó szakmai gyakorlatát a projekt támogatásával. Július első felében egy fiatal már befejezte szakmai gyakorlatát és mindössze pár nap leforgása alatt sikerült munkaviszonyt létesítenie egy nagy magáncégnél.

A fiatalok első vállalkozásának indításában is vannak konkrét eredmények, hiszen augusztus 21-én az első pályázati folyamat befejezéseként, bejegyzésre került egy fiatal lány első vállalkozása és aláírásra került az első vállalkozási szerződés a projekt keretén belül a Nagybecskereki Püspökségi Caritas és az újdonsült vállalkozó között, aki kozmetikai szalont fog nyitni és vezetni.

Az új vállalkozás indítására ismét lehet pályázni. A második körben pályázó fiatalok legkésőbb szeptember 10-ig adhatják be a kitöltött jelentkezési lapot egy motivációs levél kíséretében. Bővebb információ és a jelentkezési lap a következő hivatkozáson található szerb nyelven: https://caritas.rs/poziv-mladima-iz-aleksinca-zrenjanina-i-rume-za-ucesce-u-programu-samozaposljavanja-u-okviru-projekta-yourjob/

Személyesen is lehet érdeklődni a Caritas irodában Nagybecskereken ( Ljubljanai u. 15.) Halmai Tibornál a 023-510-447 telefonszámon munkanapokon 8-16 óráig, vagy a caritas.zr@mts.rs e-mail címen.