Verseci találkozások advent idejében

Közösségerősítő segítési szándékkal megtervezett, valamint ezen elképzelést a gyakorlatban is sikeresen megvalósító, ünnepváró, jótékonysági hangverseny befogadó helyszíne volt december 20-án a verseci Szent Gellért-templom.

Történt mindez helyben, továbbá Fejértelepen, Vatinban, Temesvajkócon és Károlyfalván 2018. augusztus elseje óta szolgáló ft. Palatinus Alen tisztelendő atya kezdeményezésére, akinek hívó szavára ez alkalommal a verseci Raspevani profesori és a fehértemplomi Bella Musica kórusok válaszoltak. Az előbbit Marina Kliska, az utóbbit pedig, Danijela Jokanović karnagy vezényelte.

Az elcsendesülés és az adventi készülődés bensőségességén túl, tulajdonképpen ez az alkalom is bizonyos nyitás vala. Egy interkulturális párbeszéd része, amibe az ősök által felépített, kulturális hagyaték közös erővel való megőrzése és hatékony megújítása is beletartozik.

A december huszadikai hangversenyre érkezők önkéntes adományukért egy korábbi, a plébánián megejtett családi találkozón készült, karácsonyi motívumokkal díszített mézeskalácsot is kaptak. Köszönetnyilvánítás gyanánt. Az ünnepvárás csöppnyi, kézzel is érinthető varázslatát.

„Néha azt hiszem, a szeretetre várok…” – képződnek fel bennem hirtelen Márai Sándor szavai. Telitalálat. A cifra felszínesség és a fölfuvalkodottságában is tobzódó bőség-világunkban sajnos, szinte észrevétlenül vált hiánycikké a szeretet. Az a kohéziós erő, az a bizonyos ragasztó, amely újra felebaráti közelségbe lenne képes hozni a fizikailag akár karnyújtásnyira, ellenben lélekben megannyi fényévre lévő ismerőseinket. Barátainkat. Családtagjainkat. Általuk pedig önmagunkat is. Önmagunkkal.

Fotó: Martinek Imre