Templomfelújítások a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával

templomfelujitas1

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából az idei esztendőben két bánáti templom felújítása kezdődhetett meg, az eleméri emléktemplom hosszú éveken át tartó felújítása pedig befejeződött.

A támogatás segítségével az eleméri emléktemplom teljes belső része megújult. A régi töredezett kőpadló helyett járólapot építettünk be. Az elöregedett málló belső vakolatot felújítottuk és a templom falait és mennyezetét újra festettük. Mindazok akik részt vettek az október 6-i megemlékezésen a régi fényében gyönyörködhettek a Kiss Ernő aradi vértanú emlékét és földi maradványait őrző emléktemplomnak.

A támogatás további részéből az 1870-ben épült oroszlámosi Szent Család plébániatemplom tetőzetét, tornyát és külső falait sikerült felújítanunk. Sajnos a teljes külső felújítást nem tudtuk elvégezni. A templom hátsó, szentély felőli fala még felújításra vár. Az oroszlámosi munkálatokhoz kapcsolódóan külön köszönet a helybéli híveket, akik nagylelkűen támogatták a munkálatokat.

A támogatásból sikerült a szerbcsernyei Szent József tiszteletére szentelt templom tetőzetének legszükségesebb állagmegóvó munkálatait is elvégezni. Az elkorhadt tetőelemeket újra cserélve, új tetőlécezéssel megszüntettük az évek óta tartó beázásokat.

A fenti munkálatok lehetővé tételéért köszönetet mondunk a Magyar Államnak, és a támogatások ügyintézését és folyósítását végző Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek.

Bővíz László
Egyházmegyei vagyonkezelő

betlen