Spiritus Domini – az Úr Lelke
Ferenc pápa 2021. január 10-én, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén apostoli levelet tett közzé. Ez az a dokumentum, amiről most a világegyházban talán a legtöbb szó esik, hiszen a pápa ezzel a kánonjogi kódex egy paragrafusát változtatja meg. Mit is jelent ez pontosan?
Az Egyházi Törvénykönyv 230. kánonjának első paragrafusa eddig a következő mondattal kezdődött: „Azokat a világi férfiakat, akik a püspöki kar határozatában megszabott életkorral és adottságokkal rendelkeznek, az előírt liturgikus szertartással, tartós jelleggel fel lehet venni a lektori és az akolitusi szolgálatra.” (CIC 230 kán. 1§)
Mindannyiunk számára ismert tény azonban, hogy az oltár körüli szolgálatban, az Ige felolvasásában vagy más feladatok elvégzésében nők is részt vesznek hosszú évek óta, a világegyház bizonyos részein püspöki engedéllyel, máshol ezek hiányában. Itt tehát egy olyan gyakorlatról van szó, amely nem újkeletű. Ferenc pápa az elmúlt évek szinódusain felmerült kérdések nyomán úgy érezte, hogy a nők oltár körüli szolgálatát fontos és szükséges hivatalossá tenni, így a fent említett kánonjogi paragrafust a következőképpen módosította: „Azokat a laikusokat, akik a püspöki kar határozatában megszabott életkorral és adottságokkal rendelkeznek, az előírt liturgikus szertartással, tartós jelleggel fel lehet venni a lektori és az akolitusi szolgálatra.” E változtatás hosszas és mély teológiai gondolkodás eredményeképpen született meg annak érdekében, hogy az egyház evangelizációs, Isten szeretetének örömhírét továbbadó tevékenysége mindenki bevonásával egyre hatékonyabban megvalósulhasson.
A pápa, a II. Vatikáni Zsinat szellemiségében, pápasága kezdetétől fogva hangsúlyozza minden világi krisztushívő egyéni felelősségét Isten szeretetének hirdetésében. Az egyház erejét a püspökök, papok és világiak közös munkálkodásában látja, hiszen mindannyiuk meghívása közös, és bár különféle szolgálatokat végeznek, az emberi méltóság hierarchiájának azonos lépcsőfokán állnak. (Csiszár Klára) Ferenc pápa a keresztségben kapott felelősséget és küldetést hangsúlyozza, amely a világi hívek apostolkodásáról szóló határozatban, a II. Vatikáni Zsinaton, a következőképpen került megfogalmazásra: „A világi híveknek azon a címen kötelességük és joguk az apostolkodás, hogy egységben vannak Krisztussal, a fővel. Akiket a keresztség Krisztus titokzatos testébe oltott, a bérmálás pedig a Szentlélek erejével megerősített, azokat maga az Úr rendeli az apostolkodásra. (…) Minden kereszténynek kitüntető feladat tehát közreműködni abban, hogy az egész földkerekségen megismerjék és elfogadják az emberek az üdvösség isteni üzenetét.” (Apostolicam Actuositatem 3)
