Sajtótájékoztató – 2021. május 27.

Sajtótájékoztató keretében mutatták be a Nagybecskereki Egyházmegye első zsinatának programját május 27-én. Prof. Dr. Csiszár Klára pasztorálteológus, a zsinat teológiai tanácsadója általánosságban beszélt a zsinat fogalmáról. Kiemelte, hogy Ferenc pápa egy hete hívta fel a figyelmet a helyi zsinatokra, s azok megtartását írta elő a helyi egyházak számára. A Nagybecskereki Egyházmegye, amelyben 2017-ben kezdődtek a zsinati folyamatok igazi úttörőnek számít ebben.

A zsinati folyamatokat egy nyüzsgő hangyabolyhoz lehetne hasonlítani, amelyben egy gyümölcsöző jövő érdekében tevékenykednek a tagok. Fontos, hogy a krisztusi örömhír a szeretet jegyében minél több embert elérjen – mondta a tanácsadó.

Dr. Német László SVD nagybecskereki püspök elmondta, hogy több mint 500 zsinati találkozót tartottak egész Bánát területén, s tíz témakörben – evangelizáció, gyermek és ifjúság, világiak, sajátságos csoportok, papok és szerzetesek, ökumene, anyanyelvi pasztoráció, egyházi sajtó és média, anyagi javak és struktúrák – fogalmazhatták meg gondolataikat az emberek. A zsinat, amely május 28 – 30. között zajlik intenzív munkával, tanácskozásokkal az egyházmegye jövőjét illetően.

A zsinat programjából kiemelte a nyilvános eseményeket:

Missziós kereszt fogadása a nyitó misén – május 28. péntek 17 óra
Koncert és fényjáték a székesegyház tornyából – május 29. szombat 22 óra
Zsinat zárómiséje – május 30. vasárnap 11 óra – élő közvetítés Vajdasági RTV

Ezen kívül meghívta a sajtó munkatársait a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia – amely május 30-a és június 1-je között Nagybecskereken lesz – keddi sajtótájékoztatójára, június 1-jére.