Oratórium Muzslyán és Erzsébetlakon

A szalézi atyák vezette muzslyai plébánián a Szűz Mária Szent Neve templomban szentmisével és azt követő gálaműsorral zárult a tíznapos nyári oratórium, amely június 23-án kezdődött.

Az idén 25 animátor foglalkozott a gyerekekkel. Az oratórium résztvevőinek a létszáma  napi jelleggel változott, de nem haladta meg a 130 főt.

A nap katekézissel kezdődött, majd a délelőtt folyamán  műhelymunkák keretében fűzhettek karkötőket, próbálkozhattak bolyhok készítésével, kipróbálhatták a kvíling technikát és a pirográfiát.

Délutánonként közösségformáló nagyjátékokat játszottak, amelyben a mindenki részt vett. Lehetőség nyílt futballozásra,  vizes játékokra,  emellett a hinták, gólyalábak, csocsó és egyéb közösségi  játékok is a mindennapok részét képezték.

Az idei oratóriumban a résztvevők megismerhették  a Don Bosco oratóriumában nevelkedett Szávió Szent Domonkos példáját, akinek életét az animátorok szerepjátékokkal és jelenetekkel igyekeztek közelebb hozni  társaikhoz.

A résztvevők számára kirándulást is szerveztek, a határban levő Póni farmra gyalogoltak el, ahol állatsimogató is van, meg különféle szórakozási lehetőséget is biztosítottak.

Erzsébetlakon  a muzslyait követően háromnapos oratóriumot szerveztek, s a negyedik napon a két oratórium részvevői közösen egynapos adai kiránduláson vettek részt, az Üdültetési Központban.