Nyáron is együtt

nyaronisegyutt18

Kollégistáink idén immár második alkalommal vettek részt a „Székely Kapuk – Zöld Kapuk” nemzetközi projektumban, melyből ez alkalommal ezüst éremmel a zsebükben kerültek ki.

A fiúk betlehemes előadásukkal egyhetes nyaralást nyertek Horvátország legszebb partjainál, ahová nevelőtanáruk, Gabona Ferenc kíséretében utaztak.

A hét folyamán a strandolás mellett ellátogattak Split óvárosába, az Omiš város fölé emelkedő kalózvárba, valamint a hazavezető út során kitérőt tettek Medjugorje és Mostar felé.

Kis csapatunk jó hangulatban és számos emlékkel gazdagodva tért haza, hogy megújult erővel és lelkesedéssel készüljön a közelgő kollégiumi beköltözésre.

Képek: Gabona Ferenc