Munkaakciók és faültetés

Faültetés
A padéi bérmálkozásra készülő hittanosok a templomkertben elültettek 15 juharfát. Amikor a templom felépült, a templomkertben juharfákat ültettek őseink, de idővel veszélyesen nagyra nőttek és a törzsük elkorhadt, ezért szükséges volt, hogy kivágjuk őket. Most a helyükre újakat ültettünk. A facsemetéket a tiszaszentmiklósi általános iskola igazgatójától kaptuk.

Temetőtakarítás
Szombaton március 7-én munkaakciót tartottunk a padéi katolikus temetőben. A tél folyamán összegyűlt szemetet kihordtuk a szemetesbe. Juhász Péter bácsi, a legidősebb tanácstagunk megjegyezte, hogy minden munkaakción szinte ugyanazok a személyek veszek részt:  „Mindig ugyanazok a zenészek zenélnek, és mindig ugyanazok a táncosok táncolnak.” De ez azt is jelenti, hogy vannak a közösségünkben elkötelezett hívek, akiknek szívügyük a temetőnk tisztán tartása.

Fahordás
A padéi helyi közösség épülete körül a szilfák károkat okoztak a járdában, ezért kivágják őket. A plébánia is kapott egy pótkocsi fát, amit összevágtuk és a templomkertbe szállítottuk.

„Virágos kocsi“
Elkészült a temetéseken használt „virágos kocsi“. A padéi helyi közösség támogatásából megvásároltuk a szükséges anyagokat, és Mészáros László nyugdíjas gépészmérnök önkéntes alapon elkészítette.

padeimunkaakciok5