Máriát jöttünk köszönteni a töröktopolyai búcsúba

Nagyboldogasszony-ünnepén Bánát egyetlen Mária-kegyhelyén, Töröktopolyán a Nagybecskereki Egyházmegye lelkipásztorai és hívei, valamint a szomszédos egyházmegyékből érkezett zarándokok részvételével megtartották a búcsút.

A kegyhely őre, Mellár József atya fogadta a zarándokokat és ismertette a búcsú programját.

A búcsúnyitó szentmisét Balcsák Szilárd, a szabadkai Kisboldogasszony-templom plébánosa mutatta be Ördög Szilvia kántornő zenei szolgálatával.

A bűnbánati liturgiát Palatinus Alen verseci plébániai kormányzó vezette. A folyamatos papi jelenlét a jelenlévők számára lehetőséget nyújtott lelki beszélgetésekre, s akik kívánták, elvégezhették a szentgyónásukat is.

A kis cönákulumot Dr. Sóti János SJ plébános tartotta, a horvát nyelvű szentmisét Király Tibor szajáni plébános celebrálta, míg az ünnepi vesperást Varga János kántor úr vezette.

A szabadtéri színpadon a muzslyai és a nagybecskereki gyermekek kórusa Elias Ohoiledwarin SVD atya vezetésével lépett fel.

Az esti ünnepi szentmisét az egyházmegye főpásztora, Dr. Német László SVD nagybecskereki püspök mutatta be oltártestvéreivel, amelyet hagyományosan gyertyás körmenettel zártak.