Legyen minden napod karácsony

Ezt a dalt énekelték lelkesen szenteste a karácsonyi műsor végén a szajáni hittanosok. Egész héten próbákra jártak, nagy örömmel és szorgalommal készültek az ünnepre. Időt és fáradtságot nem sajnáltak. A nagy hideg, a kemény fagyok, sőt még az áramszünet sem vette el a kedvüket. A két nagy fenyőfát is ők díszítették fel a templomban. Utána a hittanteremben forró tea és sütemény mellett melegedtek.

Szenteste a mise előtt mutatták be karácsonyi műsorukat. Az előadás rendhagyó volt, mert a dalok és a versek után idén nem pásztorjelenetet adtak elő, hanem Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül című novelláját dolgoztuk fel. Ez a mű rámutat a szenteste, a család, a szeretet és az igazi értékek fontosságára. Megkértük mind a 120 embert, aki jelen volt a szajáni Szent István templomban, hogy úgy tekintsenek erre a műsorunkra, mint egy ajándékra, amely akkor került kibontásra.

Karácsony napján 200 hívő gyűlt össze a templomunkban az ünnepi szentmisére. A helyi szervezetek és a jószándékú családok adományainak köszönhetően idén is szép csomaggal örvendeztettük meg falunk gyermekeit. A támogatókat szenteste a plébánián közös lakomára invitáltuk.

Jó lenne, ha minden nap karácsony lenne! Nem lenne veszekedés, bánat, hanem szeretet és béke költözne az emberi szívekbe. Imádkozzunk közösen a családokért és különösen a gyermekekért!

Mindenkinek áldott, békés, boldog új évet kívánnak a szajáni hittanos gyermekek!