Közösségépítés motivált és tettrekész lelkülettel

Az idei év november első napjaiban, a nyíregyházi borbányai egyházközség épületében lévő zarándokház nyújtott otthont a Háló közösség tagjainak. A bogozói találkozó hétvégéjén közel 50 személy gyűlt össze az egész Kárpát-medencéből azzal a céllal, hogy újra találkozhassanak, mélységes kapcsolatokat ápoljanak és közösen tervezzék a jövőt – fiatalok és idősebbek egyaránt.

Délvidékről hat helyiségből, tízen érkeztünk péntek este. Sok szeretettel és finom vacsorával vártak bennünket a már megérkezett bogozók. Aznap a közös játékon, az újra találkozás örömén és a beszélgetésen volt a hangsúly. Másnap reggeli után egy igen mélységes, kreatív és módszeres közösségépítő tréning várt ránk a budapesti Icons-Hungary cég szakmai trénereinek, Környei Imrének és Fedor Györgynek köszönhetően. A csapatépítő foglalkozások és a kiscsoportos beszélgetések hozzájárultak ahhoz, hogy korosztálykülönbséget nem érezve, őszintén és nyitottan lelkesíteni tudjuk egymást az egységre és a jövőbeli kihívásokra. Az este folyamán korosztályonként csoportosultunk – a fiatalok (ifik), a fiatal felnőttek, illetve az idősebbek – hogy a saját jövőképünket tudjuk átbeszélni az újonan szerzett tapasztalatokkal és elhangzott fejlődésötletekkel. A tartalmas nap végén finom vacsorával töltöttük meg hasunkat, a szívünket pedig citerahanggal és népénekekkel, beszélgetéssel és barátkozással.

Vasárnap délelőtt egy rövid visszatekintést tartottunk a hétvégével kapcsolatban, közös szentmisét ünnepeltünk a nyíregyházi hívekkel, majd ebéd után könnyed búcsúzást követően hazaindultunk, magunkkal víve a motivált és tettre kész lelkületet, amelyet e néhány nap alatt szereztünk.