Jó nekünk itt!

rajzestudpajazatdijfogadas36

A Nagybecskereki Egyházmegye képzőművészeti pályázatának díjazottait és a tudósítópályázat díjazottait fogadta Dr. Német László SVD püspök június 21-én.

A képzőművészeti alkotásokat Léphaft Pál karikaturista, míg a tudósítópályázatra beérkezett munkákat a Nagybecskereki Egyházmegyei Sajtóiroda munkatársai bírálták el.

A díjátadást követően a rajzpályázat díjazottai elhelyezték alkotásaikat a székesegyházban kihelyezett pannókra, majd mons. Gyuris László székesegyházi plébános, püspöki helynök beszélt a Nagybecskereki Egyházmegyében zajló zsinati folyamatokról. Elias Ohoiledwarin SVD atyával evangéliumi énekeket énekeltek, majd a legkisebbek krétarajzokkal díszítették a püspökség udvarát.

A találkozó közös agapéval – pizza-kóla menüvel – zárult, s az ügyes alkotókat hitoktatóik elvitték egy közös fagyizásra.

A tudósítópályázat fő díját – a római ministránszarándoklaton való részvételt – Jenován Flórián nyerte, aki az Emmausz fiúkollégiumból küldte folyamatosan tudósításait.

Az ürményházi Barna Csilla, aki egyedi hangvételű tudósításokkal gazdagította az egyházmegye honlapját; valamint a szajáni Bera Emese és Domonkos Fanni, akik rendszeresen küldték írásaikat a szajáni plébániaközösség életéről, kiváló munkájuk jutalmaként a nyáron részt vehetnek Nagybecskereken a lányok táborában.

A rajzpályázat díjazottai

Óvodások

Csoportos elismerésben részesülnek a szajáni óvodások, akik remek munkáikkal bizonyították, korukhoz illően szertelen képzelőerővel és szerény kézügyességgel is lehet csodálatos alkotásokat készíteni.

  • Süli Anita
  • Pálinkás Kornélia
  • Bezdán Adrienn
  • Herman Vanessza
  • Kátity Hanna

Első osztályosok

  1. Jenovai Barbara (Magyarcsernye)
  2. Sándor Dávid (Torda)
  3. Sulder Ádám (Csóka)

Különdíj: Győri Ervin (Nagybecskerek)

Második osztályosok

  1. Kozma Emese (Csóka)
  2. Bane Dudaš (Erzsébetlak)
  3. Szatmári Anna (Székelykeve)

Megosztott különdíj: Zombori Melissza (Nagybecskerek), Papp Renáta (Székelykeve)

Harmadik osztályosok

  1. Bene Anita (Nagybecskerek)
  2. Kurunczi Lea (Muzslya)
  3. Lana Halas (Erzsébetlak)

Különdíj: Suzana Stojkov (Écska)

Negyedik osztályosok

  1. Kristina Gasenberger (Ópáva)
  2. Gyermán Martin (Magyarcsernye)
  3. Nagy Marina (Magyarcsernye)

Különdíj: Mina Luter (Ópáva)

Ötödik osztályosok

  1. Mórizc Viola (Ürményháza)
  2. Szatmári Beáta (Székelykeve)
  3. Miskelyin Katarína (Muzslya)

Különdíj: Dajana Skumpija (Ürményháza)

Hatodik osztályosok

  1. Fakó Tímea (Székelykeve)
  2. Tereza Superov (Erzsébetlak)
  3. Viktor Šite (Bóka)

Hetedik osztályosok

  1. Potloka Renáta (Szaján)
  2. Csanádi Jázmin (Szaján)
  3. Teodora Gasenberger (Ópáva)

Nyolcadik osztályosok
Megosztott különdíj: Domonkos Fanni (Szaján), Gyuris Bálint (Székelykeve)