Élő kövekként…

szentmartonhalo9

A Szent Márton oltalma alatt álló Kárpát-medencei közösségek találkozóját 2016. október 27-30. között tartották meg Pannonhalmán, amelyre mintegy 250 résztvevő érkezett.

Szervezői a Szent Márton születésének 1700. jubiláris évében a Pannonhalmi bencés Apátság és a Kárpát-medencei Háló mozgalom voltak.

Délvidékről a Háló szervezésében 30-an utaztunk egy bérelt busszal, három aktív Szent Márton közösség képviseletében Káptalanfalváról, Kisorosziból és Muzslyáról, valamint Bánát és Bácska 10 helységéből a Háló mozgalom tagjaiként.

A négy napos találkozóról, amely során sok új barátra találtunk, lelkileg feltöltődve tértünk haza. Megéltük a élő közösséget az anyaországból és a határainkon túlról érkező nemzet és hittársainkkal, amelyet a találkozó jelmondataként „Közösségben vagyunk” tűztek ki a szervezők. Új küldetéssel bíztak meg mindannyiunkat házigazdáink. Élő kövekként épüljünk be közösségeinkbe, erősítve a már meglévőket és újakat létesítve. Így biztosítjuk közös megmaradásunkat és jövőnket szülőföldünkön.

A találkozóról részletes tudósításokat olvashatunk, és további képeket nézegethetünk a Háló-katolikus közösségek hálózata honlapján, www.halo.hu .