Egy lépéssel közelebb kerülni Istenhez

A Délvidéken immár 25 éve működő Háló közösségfejlesztő és kapcsolatépítő mozgalom 2021. szeptember 24-25. tartorta meg a Délvidéki régiós és ifjúsági Háló-találkozóját, Muzslyán az Emmausz kollégiumban. A találkozóra 60 résztvevő érkezett Bánát és Bácska 15 helységéből. A regisztráció és üdvözlő szavak után szentmisével indítottunk, amelyet Ft. Halmai János törökbecsei káplán mutatott be, Ft. Vreckó Ferenc zentai plébános közreműködésével. Ezután a Szűz Mária szent neve plébániatemplomban egy felejthetetlen, lélekemelő zenei áhítaton vettünk részt, amelyen a nagybecskereki zeneiskola tanárai közreműködtek, Rontó Márta zongora, Ana Aleksić Šajrer szólóének és Süveg Tibor hegedűtanár.

A szombat reggeli hálaadó szentmise után Halmai Tibor a délvidéki Háló vezetője vetítéssel egybekötött rövid áttekintője következett a 2021-es év Háló rendezvényeiről. Beszélt a tavaszi kibővített vezetőségi találkozóról és a Kárpát-medencei lelki gyakorlatról, amelyek a virtuális térben zajlottak, majd beszámolt az első idei személyes találkozóról Zentán, az aracsi gyalogos zarándoklatról a Békés-dánfoki Családos Háló táborról és a Szabadkán megrendezett Kárpát-medencei Ifi Háló találkozóról.

Délelőtt meghívott vendégelőadónk dr. Szöllősi Tibor, temerini plébános előadására került sor, aki a találkozó mottójára: Gyertek hozzám mindnyájan… címmel tartotta meg mély gondolatindító bevezetőjét. Előadásából megtudhattuk, hogy a Krisztusi ígéret, hogy felüdít és megszabadít terheinktől, vágyaink beteljesítésére vonatkozik, de minden vágyunkra. Három fajta vágy létezik, a személyes hétköznapi vágyak (anyagi, egészségügyi…), a közösségi és a központi vágyaink. Ezekre az utóbbiakra vonatkozik Krisztus ígérete. Ezeket csak Isten tudja beteljesíteni. Központi vágyaink közé tartoznak, hogy szeretve legyünk feltétel nélkül, hogy elfogadva legyünk olyannak amilyenek vagyunk, hogy fontosak, értékesek legyünk és hogy szükség legyen ránk. Isten mindezt megadja nekünk. Minden egyes Háló találkozó célja, mondta Tibor atya, hogy egy-egy lépéssel közelebb kerüljünk Istenhez, ezért előadása befejezéseként rövid szentségimádáson vettünk részt.

A kiscsoportos beszélgetéseken személyes Istenélményeinkkel gazdagítottuk egymást. A délutáni, választható programok közül a többség a kézműveskedést választotta Dorogi Erzsébet vezetésével. A fiatalabbak íjászkodtak, mások sétáltak, beszélgettek a késő nyárnak beillő gyönyörű időben. A kulturális program Kovács Jolánka muzslyai írónő új mesés könyvének bemutatásával kezdődött. Nagy érdeklődéssel hallgattuk a munkásságáról szóló beszélgetést és az ízelítőül felolvasott Rímes meséit.

Vacsora után a muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület szakosztályai mutatkoztak be, a vegyeskar, a citerások és a nemrég alakult Cickafark asszonykórus. Lelkes fellépésük méltó lezárása volt a két napos jubiláris Háló-találkozónak.

A rendezvény megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap és a Tartományi oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási, Nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkárság támogatta.