Bosco Szent János, ifjak nevelője

Bosco János 1815. augusztus 16-án született egy parasztcsaládban, Castelnuovo d’Astiban. Nehéz gyermekkora ellenére János már fiatalon tudatában volt hivatásának.

Első tanítója, lelki vezetője Calosso atya volt, ő indította el a papi tanulmányok útján, amelyekért nagy erőfeszítéseket tett.

Diákként Chieriben létrehozta a „Vidámság Társaságát”, amelybe összegyűjtötte a városka fiataljait. Később ugyanitt szeminarista, majd pappá szentelik 1841 júniusában.

Tanulmányai tökéletesítésének során maga köré gyűjti az első gyermekeket, és megszervezi a vasárnapi Oratóriumot. A napközbeni találkozások tanulással, játékkal, valamint közös imával teltek, s később otthonát is megosztja gyermekeivel.

„Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek, és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!” – Ebben a szellemben nevelte tanítványait, melyet ma megelőző módszernek hívunk.

XI. Piusz pápa segítségének köszönhetően létrejön egy szerzetes társaság, amelynek célja a fiatalok megmentése, küzdve a szegénység minden fajtája ellen. Mottójuk a következő: „Lelkeket adj nekem (Uram), minden mást vegyél el”.

Rendjét Szalézi Szent Ferencről nevezte el, akinek nagy tisztelője volt.A szalézi rend hivatalos elnevezése: Szalézi Szent Ferenc Társasága – Don Bosco Szaléziak (SDB), megalakult 1859-ben Torinóban, pápai jóváhagyást kapott 1874-ben.

72 éves korában, a munkától kimerülve hunyt el 1888. január 31-én. Ma már a Szalézi Család az egész világon jelen van. II. János Pál pápa Don Boscót halálának századik évfordulóján a „fiatalság Atyjának és Tanítójának” nevezte.

1929. június 2-án boldoggá, 1934. április 1-én szentté avatta XI. Piusz pápa.

A szalézi szerzetesek a Nagybecskereki Egyházmegye életében is aktívan jelen vannak. Muzslyán négy szalézi szerzetes él, akik munkásságuk során kitartóan követik Bosco János tanítását.

2019. január 31-én, csütörtökön ünnepeltük Don Bosco halálának évfordulóját. Ez a nap a szalézi szerzetesrend egyik legnagyobb ünnepe.

Az ünnepi szentmise tíz órakor kezdődött, melyet mons. Gyuris László székesegyházi plébános celebrált muzslyai oltártestvéreivel. Homíliát ft. Halmai János mondott. A szentmisén a hívő közösséggel karöltve részvettek a muzslyai általános iskola diákjai tanáraikkal együtt, valamint az Emmausz kollégium bentlakói.

Fotó: Borbély Tivadar