Bérmálás Szentmihályon

„Olyan szépen cseng a harang, mintha nem is harang volna,
hanem ezer harangvirág, imádságos szava szólna.
Piros pünkösd vasárnapján, piros rózsa nyíl a kertben.
Kis szívünkben tiszta öröm, imádsága énekeljen.
Piros pünkösd vasárnapján. Szálljon reánk a Szentlélek.
S térdre hullva mondjunk hálát a mindenség Istenének.”

Benedek Elek a „Pünkösdi Harangok” című versével köszöntette Kovács Sztrikó Antónia Msgr. Dr. Német László SVD megyéspüspököt a pünkösdi szentmise kezdetén, május 23-án, Szentmihályon.  A főpásztort már nagyon várták a bérmálkozók, hiszen tavaly lett volna a bérmálásuk, amely a járvány miatt elmaradt. A bérmálkozók több mint egy évig készültek erre az ünnepre. Szorgalmasan jártak iskolai és plébániai hittanra, a vasárnapi szentmisékre, és különböző plébániai programokban is részt vettek.

Szentmihályon 18 fiatal részesült a bérmálás szentségében, akik közül ketten a nagybecskereki plébániához tartoznak.