A nagybecskereki székesegyház ifjúsági kórusa budapesti vendégszereplése

A nagybecskereki Nepomuki Szent János egyházi ifjúsági kórus Kornélia nővér vezetésével az elmúlt három napot (május 19-22.) Budapesten töltötte a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola vendégeként.

Az énekkar pénteken az iskola közös reggeli imáján mutatkozott be néhány énekkel. Ezek után a gyerekek részt vettek különböző tanórákon, betekintést nyerve az iskolában folyó tanulási módszerekbe.

Az ebéd után Schön György szervezésében sétát tettek a Budai Várnegyedben. Körbejárták a Mátyás Templomot és a Magyarság Házát, majd a Halászbástyáról gyönyörködtek Budapest panorámájában.

Szombaton elnézegették a Városliget szépségeit, tisztelegtek a dicső magyar uralkodók szobrai előtt a Hősök terén, majd következett a budapesti vendégszereplés fénypontja, amikor Schön Gyuri bácsi közbenjárásának köszönve, engedélyt kaptak két dal eléneklésére a Szent István -Bazilikában, a Szent Jobb előtt a kápolnában. Délután hangversenyen voltak a Klauzál Gábor Budafok-Tétény Művelődési Központban és eljutottak a Csodák Palotájába is. A napot egy felejthetetlen dunai hajós városnézéssel zárták.

Vasárnap a szentmisén, a Városmajori Jézus Szíve-templomban énekeltek.

A vasárnapi ebéd után elbúcsúztak a vendéglátó családoktól a Pannonia Sacra iskolaudvarán és az esti órákban fáradtan, de sok-sok élménnyel a szívükben hazaértek Nagybecskerekre.