A mai napon az életet ünnepeljük

gyumolcsoltobolda17

A mai napon az életet ünnepeljük – hangsúlyozta homíliájában Dr. Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök, aki mons. Pastyik Róbert általános helynökkel mutatott be szentmisét a nagybecskereki székesegyházban Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén.

Homíliáját egy személyes élménnyel kezdte. Elmondta, hogy öccse, akinek három gyermeke van, hamarosan nagyapa lesz: Láttam az öcsém örömét, a gyermekei örömét és ez engem is megérintett. Új élet, új családtag érkezik. Az öröm mellett az aggodalom is megjelent, hiszen a koronavírus-járvány miatt ki tudja, mikor láthatja unokáját, mivel fia és felesége külföldön élnek.

Hasonló helyzetben van nagyon sok család világszerte. S valami ehhez hasonlót élt meg Mária is, akinek Gábriel arkangyal vitte az örömhírt. Isten küldte hozzá, megszólította, angyalán keresztül párbeszédet folytatott vele, majd Szűz Mária szabad akaratából mondott igent. Elfogadta Isten akaratát, mert hitt abban, Isten vele lesz. Az evangélium szavaira, Mária igenjére válaszol Jézus a szentleckében hallott szavakkal: „Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat.” /Zsid 10, 9a/ – a főpásztor kiemelte, hogy ily módon mutatja meg Jézus szeretetét az Atya iránt és irántunk.

Isten még most, a pandémia alatt is életet ajándékoz az embereknek. A világhálón találtam adatot, miszerint naponta 385 000 gyermek születik. Remélem, szeretettel és örömmel fogadják valamennyit. A mai napon Mária igenjével mi is az életet ünnepeljük, mert a szeretet győzedelmeskedik a gonoszság felett, s az élet győzedelmeskedik a halál felett – zárta szentbeszédét a megyéspüspök.