2021 MÁRCIUS


Húsvéti köszöntő

Krisztusban kedves testvéreim!

Az ember, akarva-akaratlanul szembesül azzal a lesújtó igazsággal, hogy minden jóakarat mellett sem sikerül minden az életében úgy, ahogy szeretnénk, mi több, vannak esetek, amikor nem csak a véletlen miatt, hanem a mi baklövésünk ront el valamit. Nem csak dolgokkal és eseményekkel vagyunk így, hanem kapcsolatainkkal is. Ilyen nagy baklövések után, amikor az ember kicsit magára marad, sokszor arra vágyik, hogy ezek a szerencsétlenségek, elbaltázott történések tűnjenek el, és a dolgok javuljanak meg, a kapcsolatok legyenek újból jók és egészségesek.

Sokkal marcangolóbb az a helyzet, amikor szánt szándékkal elkövetett bűnökről beszélünk, amelyekkel sebet ejtünk nemcsak másokon, hanem istenkapcsolatunkon vagy a teremtett világhoz fűződő kapcsolatunkon is. A másokon ejtett sebek bennünket sem kímélnek, bennünket is marcangolnak.

A rossz tetteink következményeit mi, emberek néha jóvá tudjuk tenni, meg tudjuk javítani. A bűn fullánkját, annak hatalmát azonban nem vagyunk képesek egyedül eltüntetni. Isten az Ő Fiában megmutatta, hogy Ő a sebeket meg tudja gyógyítani. A kiszolgáltatottságból, a fájdalomból, a sebekből fakadhat az élet gyümölcse, a feltámadás. Mégpedig akkor, ha nem menekülünk el, hanem vállaljuk a fájdalmat, a kiüresedést. Ezt teszi maga Jézus Krisztus is, akit az írástudók kiszolgáltattak a római hatalomnak, és akit Poncius Pilátus helytartó parancsára keresztre feszítettek és nagypénteken meghalt a kereszten azért, hogy húsvét hajnalán a kereszt gyümölcsét, a feltámadást mutassa meg a világnak.

Ezt ünnepeljük minden évben a nagyböjti és a húsvéti időben. De nem azért, mert Jézus halálának és feltámadásának csak egy éves érvényessége van, utána lejár és újra kell aktualizálni. Jézus feltámadása minden nap jelenvalóvá lehet életünkben. Isten, jóságában, húsvétkor minden évben „felráz” minket, hogy ennek a tudata újból és újból átjárjon bennünket és mindennapjainkat.

A keresztség által mindannyian részesei lettünk Jézus halálának és feltámadásának. Ennek a tudata vezeti életünket, de amikor ez már csak üres szlogen, vagy egy élet nélküli tanítás, akkor annak hatása elhomályosul az életünkben, és nem sugározzuk a feltámadás örömét. A keresztség kegyelme által állandóan bennünk van a lehetőség, hogy a jót akarjuk, a szépet keressük és a harmónia helyreállításán dolgozzunk. Minden nap, minden pillanatban jelentkezik, ott él bennünk az a vágy, hogy jobbá váljunk, hogy jobban szeressünk, hogy több békét vigyünk az életünkbe és a világba is. Engedjük, hogy ez a vágy úrrá legyen rajtunk és vezesse életünket a feltámadás fényével.

Ebben a kovidos időben, a korlátozások és lezárások idejében, a húsvéti idő nem marad el, a feltámadás örömét és nagyságát, annak hatását és befolyását az életünkre és az egész társadalomra nem lehet korlátozni, vagy életünkből kizárni, mert ez elsősorban a szív történése. A feltámadt Krisztus minden pillanatban velünk van, újra és újra hív és küld bennünket, hogy az élet, a jó élet tanúi legyünk, ne a halál hírnökei.

Hogyan lehet ezt megvalósítani? Ennek útja az istenszeretet és az emberszeretet. Olvassuk és törekszünk arra, hogy megértsük a Szentírás üzenetét, időt töltünk Istennel, rácsodálkozva az Ő szeretetére, mely megtart bennünket. Másrészt pedig a felebaráti szeretetben mi magunk is megtapasztalhatóvá tesszük ezt az isteni szeretetet embertársainkkal és a világban.

Isten Igéjének a hallgatásában és a szentmise által Isten megjavítja azt, amit mi elrontottunk, a bűn hatalmát megtöri, és új erőt ad, hogy folytassuk tovább az életet, mégpedig nem a halál és a rombolás nevében, hanem a feltámadás építő és életet akaró fényében. Reményt merítünk ebből az igazságból, mi több, ennek a reménynek a konkrét megosztása másokkal a bennünk működő feltámadás eredménye.

Húsvét vasárnap megújítjuk a keresztségi fogadalmainkat. Ez a gyakorlat feleleveníti bennünk keresztény mivoltunk legfontosabb értelmét, tulajdonképpeni lényegét. Jézussal meghaltunk a bűnnek, és vele együtt feltámadtunk az örök életre. A jó hír az, hogy ennek az örömhírnek már ma nyoma lehet életünkben. Ne felejtsük el ezt akkor sem, ha nem pont úgy mennek a dolgaink, mint ahogy azt elképzeltük, mert elrontottunk valamit, sebeket ejtettünk legféltettebb kapcsolatainkon. Húsvét fénye azt jelenti, hogy Isten előtt mindig van egy újabb esélye az életnek, a harmóniának, a gyógyulásnak. Nézzünk önmagunkba és keressük meg azt, hogy hol van most a legnagyobb szükségem a húsvéti fényre, arra, hogy az élet bevilágítsa életemet? Engedjem, hogy életem legféltettebb, legsötétebb kis zugába is behatoljon a húsvéti fény és életet fakasszon ott, ahol emberileg nézve már csak a halál és a félelem uralkodik. Adjon az isteni fény, húsvét fénye, erőt az élet akarásához, és hozza meg a feltámadást mindannyiunk szívébe és közös életünkbe!

Boldog húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

+László SVD

Dragi u Kristu,

Čovek se susreće u svom životu, čak i ne želeći, sa žalosnom činjenicom da i pored najbolje volje nije u stanju da živi uvek onako kako bi hteo, da bude dobar, u miru sa sobom i drugima. Štaviše, nekad znamo ne samo nehotično, nego i namerno da pokvarimo stvari, da upropastimo nešto što je inače samo po sebi dobro i važno.

Ovo se odnosi ne samo na stvari, nego još više na naše međuljudske odnose, naš odnos prema Bogu, prema stvorenom svetu, pa čak i prema nama samima. Posle takvih iskustava, kad ostanemo sami, u tišini našeg srca, rađa se žudnja i želja da ovi neuspesi, greške, slabosti i uvrede nestanu iz našega života, da se stvari opet vrate u normalu, da naši odnosi opet budu u redu.

Najviše nas tište ona iskustva koja su plod našeg greha, namernih propusta ili akcija. Povrede koje nanosimo drugima, pa i samom Bogu, stvorenom svetu ili ljudima, ranjavaju i nas, tište nas, ne ostavljaju nas u miru.

Posledice loših dela mi, ljudi, možemo nekada i popraviti. Ali, izvaditi i uništiti trn greha u našim srcima, moramo priznati, ne možemo sami. Bog je u svom Sinu pokazao da to samo On može. On može ozdraviti i najdublju ranu. Iz ovog procesa ozdravljenja rađa se novi život, dolazi do sazrevanja svih plodova naše egzistencije, dolazi do uskrsnuća. I to onda, ako ne pokušavamo da pobegnemo od patnje, osećaja greha, svojih neuspeha, nego ako prihvatimo našu ranjivost, naše slabosti i promašaje. Upravo to je radio Isus Krist kada su ga pismoznanci i farizeji predali rimskoj vlasti, a Poncije Pilat zatim osudio na smrt, smrt na križu. On je umro na dan Velikog petka, ali je tri dana kasnije uskrsnuo da bi nam pokazao svetlo večnoga života.

To je ono što slavimo svake godine u vreme Korizme i Uskrsa. Ali ne tako, kao da bi moć uskrsnuća bila ograničena na godinu dana, a posle izgubila snagu i delovanje. Ne, Isusovo uskrsnuće je tu u nama, svakoga dana našega života. Bog, u svojoj dobroti, svakog Uskrsa nas „prodrma“ da bi svest o ovoj velikoj istini bila opet sveža i delotvorna u našem životu.

Po krštenju svi smo mi postali dionici Isusove smrti i uskrsnuća. Ovo saznanje vodi naš život, ali ako ova istina postane samo obična rečenica, pusta floskula, ili učenje bez prakse, onda se svetlo uskrsnuća polako gubi iz našega života, iz naše stvarnosti. Tako ovo svetlo postaje sve nedostupnije za nas. Po snazi krštenja međutim, mi imamo uvek sposobnost da tražimo dobro, lepo u našem životu, da radimo na ostvarenju ovih vrednosti. Ta sposobnost se javlja u nama svakog dana kao želja sa kojom se rano budimo još pre nego što napravimo prvi korak ka novim doživljajima. Ona nas „tera“ da svakog dana postanemo sve bolji i bolji, da gradimo mir u nama i oko nas. Dozvolimo da ova želja oblikuje naš život, da se svetlo uskrsnuća vidi u nama i u svetu!

U ovo vreme pandemije, u vreme zatvaranja i ograničenja, uskrsno vreme ne može biti zatvoreno i ograničeno. Uskrs, sa svom svojom radošću i snagom, koja menja i formira nas i naše živote, ne može biti zatvoren događaj, ili ograničeno iskustvo. Jer Uskrs se realizuje u celom stvorenom svetu, a posebno u našim srcima. Uskrsli Isus je s nama svakog trenutka našega života, uvek nas nanovo zove i šalje u svet da tamo budemo svedoci života, a ne smrti i propasti. Kako to možemo ostvariti? Ako hodamo putem čovekoljublja i Bogoljublja. Ako čitamo reči Svetoga pisma, tražeći smisao tih reči, i ako sudelujemo u slavlju Euharistije provodeći vreme s njim i doživljavajući s njim, u tišini ovog sakramenta, njegovu ljubav. Ako pak tu ljubav, koja izvire iz dubine Božije ljubavi, budemo delili sa našim bližnjima, tada ćemo biti svedoci uskrsnuća za sve koji nas susreću na putevima života.

Slušajući reč Božju i slaveći svetu Euharistiju, Bog ozdravljuje naše rane, briše naše grehe, daje nam novu snagu za svagdašnji život, i to upravo u svetlu uskrsnuća i novoga života! Iz ovog iskustva crpimo nadu, i ne samo nadu, nego i pozitivno delovanje.

Na uskrsnu nedelju, za vreme Svete Mise, obnavljamo naša krsna obećanja. Ova praksa oživljuje u nama najveću tajnu i bit našega kršćanskog života: Isus je umro za nas – mi smo umrli zajedno sa njim, Isus je uskrsnuo za nas – i mi smo uskrsnuli zajedno s njim. Na večni život. Nemojmo to zaboraviti, ni onda, kada nam ne ide baš najbolje, kako bisto to mi hteli, ili kada smo nešto pokvarili. Svetlo uskrsnuća znači da pred Bogom i za Boga uvek postoji šansa da počnemo nešto dobro, nešto novo, da možemo uvek ozdraviti.

Pogledajmo u sebe same i zapitajmo se: šta je meni danas najpotrebnije, šta je to najtamnije i najskrivenije u mom životu i mojoj svesti što bi svetlost uskrsnuća mogla obasjati i promeniti? Dozvolimo da i u najtajniji kutak našeg života dopre svetlost uskrsnuća i probudi novi život tamo gde prema svim ljudskim merilima vlada strah i smrt. Neka nam svetlost Božja, svetlost uskrsnuća, daruje snagu života i neka nas obasja u tami naših slabosti, kako bismo mogli prepoznati uskrslog Gospodina Isusa Krista.

Srećan Uskrs svima vama!

+Ladislav SVD

Liebe Mitchristen,

Jeder von uns hat es schon erfahren, dass wir manchmal unbewusst oder durch einen Zufall etwas kaputt machen können. Wir fühlen uns danach nicht immer gut, wir würden vielleicht gern das kaputtgemachtes neu wiederherstellen. Das gilt für unsere Welt der Objekte, aber auch für unsere menschlichen Beziehungen.

Es ist noch schlimmer, wenn wir etwas ganz bewusst kaputtmachen: dann spielt hier auch das Böse eine Rolle. Wir können unsere Beziehung zu unserem Gott, Mitmenschen oder zu der Schöpfung Gottes verletzen, ja, sogar uns selbst können wir böses antun.

Wenn wir uns nach solchen Ereignissen zurückziehen, und in der Stille unseres Herzens verweilen, spüren wir sicherlich den Wunsch und das Verlangen, die Sachen neu zu machen, zu reparieren, und die Verletzungen zu heilen.

Leider können wir Menschen nicht alles heilen und reparieren. Die Verletzungen, die wir als Sünde erleben, können wir nicht immer gutmachen. Wir sollen aber nicht ohne Hoffnung bleiben: diese Verletzungen kann und will unser Gott heilen und gutmachen. Das hat er uns gezeigt in seinem Sohn, Jesus Christus. Ihn haben die Pharisäer und Schriftgelehrten der römischen Macht ausgeliefert, ihn hat Pontius Pilatus auf dem Kreuz töten lassen, ihn hat aber der allmächtige Vater am dritten Tag auferweckt.

Jesus ist auferstanden, das hören wir diese Tage sehr oft. Seine Auferstehung zeigt, dass für Gott alles möglich ist, dass seine Liebe zu uns keine Grenze kennt.

Durch die Taufe sind wir Christen mit diesem Jesus eng verbunden. Als Jesus gestorben ist, sind wir auch gestorben, als er auferstanden ist, sind wir auch auferstanden. Darum erneuern wir am Ostersonntag unser Taufversprechen. Durch die Taufe haben wir schon heute Anteil an der Auferstehung Christi.

Wenn wir das bei der Taufe Versprochene leben. dann verkünden wir die Auferstehung unseres Herrn. Dazu gibt er uns seine Freude, Frieden und Kraft. Ich wünsche Euch, dass wir alle in dieser österlichen Zeit diese Freude, Frieden und Kraft erleben können.

Frohe Ostern wünsche ich Euch allen!

+László SVD


Kinevezések

Az esperesi kerületek titkos szavazása után, 2021. július 1-től az eddigi konzultori testület tagjait felmentem, és ugyanezzel az időponttal a következő személyeket nevezem ki 2025. július 1-ig a tanácsosi testület tagjainak:

Az általános helynök
Bővíz László irodaigazgató
Csipak Csaba
Gyuris László
Kalapiš Stojan SDB

Elfogadva az esperesi kerületek javaslatát, 2021. július 1-től 2025. július 1-ig megerősítem hivatalukban a jelenlegi espereseket:

Erős Mihály – Déli esperesi kerület
Koncz Tibor – Északi esperesi kerület
Mellár József – Központi esperesi kerület

2021. július 1-től felmentem vagyonkezelői hivatalából Bővíz Lászlót és ugyanezzel a dátummal, 2025. július 1-ig kinevezem egyházmegyei vagyonkezelőnek Gerdof Zsolti urat.

2021. július 1-től felmentem az irodaigazgatói hivatal alól Csipak Csabát és ugyanezzel a dátummal, 2025. július 1-ig kinevezem irodaigazgatónak Bővíz Lászlót.


Járványügyi előírások nagyhétre és húsvétra

Továbbra is érvényben maradnak az eddigi járványügyi helyzettel kapcsolatos rendelkezések. Mindezek mellett a következő rendelkezések lépnek életbe:

Virágvasárnap: A barkaszentelést a misekönyvben leírt második változat szerint végezzük (nincs ünnepi bevonulás, hanem a hívek barkaágakkal a helyükön foglalnak helyet; a plébános az oltártól végzi el a bevezető szertartásokat és a barkaszentelést. Szenteltvizet ne használjon és ne hintse híveit szenteltvízzel!). A szentmise a továbbiakban betartva mind a liturgikus, mind a járványra vonatkozó előírások betartásával folytatódik.

Nagycsütörtök: Az idén a szentmise keretében ne tartsuk meg a lábmosás szertartását!

Nagypéntek: A kereszthódolat a hívek részéről az idén elmarad. Amennyiben az illetékes lelkipásztor jónak látja, alkalmat adhat híveinek arra, hogy kifejezzék hódolatukat a kereszt iránt, de csak szertartás után, de azt is csak illő főhajtással tegyék (semmiképpen sem kereszt csókolás, illetve ne érintsék meg a keresztet kezükkel sem!)

Nagyszombat – feltámadási szentmise: Az idén külön tűzszentelést ne tartsunk, hanem a megszentelt égő húsvéti gyertyával kezdjük meg a szertartást, amint arra a liturgikus előírások lehetőséget adnak. A víz megáldása, illetve megszentelt vízzel való meghintés az idén elmarad. Az ünnepi körmenetet a szentmise végén a járványügyre való tekintettel ne tartsuk meg! Igyekezzünk a feltámadási szentmisét 21 óráig befejezni.


Járványügyi előírások bérmálkozással kapcsolatban

Megtartva az érvényben lévő – szentmisékre vonatkozó – járványügyi előírásokat a következőket rendelem el a bérmálkozások kapcsán:

1. Tekintettel arra, hogy jelenleg még korlátozva van a zárt helyiségben tartózkodó személyek száma, ami vonatkozik templomainkra is, a szülők és a bérmaszülők élvezzenek előnyt a szentmisén való részvételkor.

2. Elmarad a bérmálkozókkal együtt történő ünnepi bevonulás, ehelyett a bérmálkozók a padokban foglalnak helyet, betartva az előírt távolságot és így készülnek a szentmisére.

3. Az idén elmarad a szentmise végén szokásos közös fényképezkedés. (A főpásztorral nem készül csoportkép, de a bérmálkozók családjaikkal együtt készíthetnek fényképeket.)


A szabálytalan kapcsolatban élők egyházi szolgálatokban való részvételéről

A teljesség igényét nem kimerítve, néhány gondolatot osztok meg veletek, megelőlegezve a témával mélyebben foglalkozó párbeszédet a zsinat alatt és utána.

A mai egyházi, pasztorális és egyházjogi helyzetben vigyázni kell arra, hogy ne csak az érvényben levő, 1983-ban megjelent Törvénykönyv szabályait vegyük figyelembe, ha a házasság kapcsán problematikus kérdések merülnek fel, hanem még jobban a tanítóhivatali fejlődést, különösen a két, családnak szentelt szinódus utáni Amoris laetitia (AL) kezdetű apostoli levelet.

1. Az AL tanítása szerint az életet, és így a családok életét sem lehet fekete-fehér változatban vizsgálni (AL 305). A családi élet sokkal többrétegű és összetettebb képet tükröz vissza, mint csak két nagy csoportra osztani a házasságokat: azokra a „szabályos”, ahol úgymond minden rendben van; és azokra, akik „szabálytalan” viszonyban élnek. Ugyancsak fontos rámutatni arra, hogy „többé nem mondható, hogy mindazok, akik valamely úgynevezett „szabálytalan” helyzetben vannak, halálos bűn állapotában élnek, meg vannak fosztva a megszentelő kegyelemtől. A korlátok nem egyszerűen a törvény esetleges nemtudásától függenek.” Tehát, ők is részesülnek Isten megváltó kegyelméből. (AL 301, AL 305)

2. A fokozatosság törvénye (AL 295): nem a törvényt vagy az igazságot akarjuk fokozatossá tenni, hanem a törvény konkrétan megélt megvalósításának a fokozata az egyes emberi életekben vagy házasságokban.

3. A lelkipásztorok feladata nem a törvény hirdetése (ez is oda tartozik), hanem elsődlegesen a szerető Egyház bemutatása, és az emberek támogatása abban, hogy minél nagyobb fokban kapcsolódjanak be annak életébe. A lelkipásztori hozzáállás tehát három lépcsős: meghallgatni és követni az embereket, tökéletesíteni a lelkiismeret hangját az emberekben, hogy képesek legyenek helyesen dönteni (a megkülönböztetés gyakorlása együtt a lelkipásztorral) és integrálni az embereket a közösségbe.

4. Komoly megkülönböztetéssel kell kezelni ezeknek a megkeresztelteknek a részvételét a közösségi életben. „Részvételük többféle egyházi szolgálatban kifejeződhet, ezért meg kell vizsgálni, melyek azok a szolgálatok a liturgikus, pasztorális, nevelési és intézményi területen, amelyekből jelenleg ugyan ki vannak zárva, de amelyeket meg lehetne nyitni előttük. Nemcsak nem kell kiközösítettnek érezniük magukat, hanem az Egyház élő tagjaiként élhetnek és fejlődhetnek, olyan anyaként megtapasztalva az Egyházat, aki mindig befogadja, szeretettel gondjukat viseli és bátorítja őket az élet és az evangélium útján. Ez az integrálás szükséges gyermekeik gondozása és keresztény nevelése számára is, akiket a legfontosabbnak kell tartani.” [334] (AL 299)

5. Bátorítani kell a híveinket, hogy vegyenek részt a különböző liturgikus szolgálatokban. Nem kell őket kizárni a keresztszülői feladat vállalásától, hisz ők is megkapták a szülői kegyelmet a Jóistentől. Ha pedig lehetnek keresztszülők, annál inkább bérmaszülők is.

6. Kerülni kell mindent, ami botrányt okozhatna (AL 299). Ezt a tételt azonban nem csak egy merev fogalomként kel magyarázni. Ebben benne van a lelkipásztorok feladata, hogy az egyes személyek konkrét életét a szabálytalan kapcsolatokban komolyan megfontolva, az adott közösségben, az érintett személlyel együtt hozzanak döntést minden fontos kérdésben. Ha valaki a közösségben olyannak ismert, mint akinek semmi köze az egyházhoz és annak életéhez, annak nem kellene megengedni, hogy részt vegyen bármilyen szolgálatban. De ha valaki a közösség élő tagja, akkor a lelkipásztorok feladata, hogy a közösség követésében őket is egy felelőségteljes döntés felé vezessék.

7. Ezek az irányelvek nem vonatkoznak a szabálytalan házasságban élők gyónáshoz és a szentáldozáshoz való járulásának lehetőségére (AL, 336 és 351 jegyzetek), erre majd külön kitérünk a zsinat alatt.

+ László SVD


Gazdasági bizottság találkozója

A Gazdasági bizottság 2021. április 14-re tervezett ülésének időpontját 2021. április 21-re (szerda) halasztottam. A kérvények beküldési határideje továbbra is 2021. április 1.


Statisztikai adatok

A NAGYBECSKEREKI EGYHÁZMEGYE STATISZTIKAI ADATAI 2020.
(A zárójeles adatok a 2019-es évhez viszonyított változásokat jelzik)

KERESZTELTEK ANYAKÖNYVE
a) Első életévük betöltése előtt kereszteltek száma 97 (-57)
b) Első és hetedik életévük közt kereszteltek száma 85 (-30)
c) Hetedik életévük után kereszteltek száma 19 (-30)
d) Összesen keresztségben részesültek 201 (-117)
e) Közülük katolikus apa és katolikus anya gyermeke 131 (-80)
f) Katolikus és nem katolikus szülők gyermeke 70 (-37)
g) Közülük fiúgyermek (illetve felnőtt férfi) 88 (-89)
h) Közülük leánygyermek (illetve felnőtt nő) 113 (-28)
HÁZASULTAK ANYAKÖNYVE
a) Két katolikus között kötött házasság 21 (-43)
b) Katolikus és nem katolikus között kötött házasság 9 (-23)
c) Összesen házasságot kötöttek 30 (-66)
d) Gyökerében orvosolt házasságok száma 0 (-2)
ELHALÁLOZOTTAK ANYAKÖNYVE
a) Szentségekkel ellátva temetésben részesültek 264 (-11)
b) Szentségek nélkül temetésben részesültek 756 (+110)
c) Összesen elhaláloztak híveink közül 1020 (+99)
d) Közülük hány férfi 487 (+48)
e) Közülük hány nő 533 (+51)
BÉRMÁLKOZÓK ANYAKÖNYVE
a) Megbérmált fiúgyermekek illetve férfiak száma 19 (-145)
b) Megbérmált leánygyermekek illetve nők száma 30 (-107)
c) Összesen megbérmálkoztak 49 (-252)
ELSŐÁLDOZTAK 2020-BAN 93 (-91)
TEMPLOMI KATEKÉZISBEN RÉSZESÜLTEK A 2020/2021-ES TANÉVBEN
a) Óvodások és még fiatalabbak 12 (-7)
b) Alsósok (1-4. osztály) 310 (-136)
c) Felsősök (5-8. osztály) 320 (-57)
d) Középiskolások és idősebbek 52 (+9)
e) Plébániai hittanosok összesen 694 (-191)
ISKOLAI HITOKTATÁSBAN RÉSZESÜLTEK A 2020/2021-ES TANÉVBEN
a) Óvodások 27 (+2)
b) Alsósok (1-4. osztály) 558 (-130)
c) Felsősök (5-8. osztály) 551 (-197)
d) Középiskolások és idősebbek 186 (-161)
e) Iskolai hittanosok összesen 1322 (-486)
SZENTMISÉN RÉSZTVEVŐK ÁTLAGOS SZÁMA EGY – EGY VASÁRNAPON A PLÉBÁNIÁK ADATAI ALAPJÁN: 42 (-13)
HÚSVÉTI GYÓNÁSUKAT ÉS SZENTÁLDOZÁSUKAT ELVÉGEZTÉK: 1009 (-1878)

+ László SVD