Táblaáldással és szentmisével kezdődött a padéi hagyományőrző egyesület ünnepe

A járványügyi előírásokat betartva a padéiak ismét együtt ünnepelhettek. Takáts Rafael halálának 200. évfordulója alkalmából megemlékező szentmisét celebrált Király Tibor atya a padéi Havas Boldogasszony templomban augusztus 29-én. A szentmise végén a Takáts Rafael Magyar Kultúrkör névadójára emlékezve táblaáldás és koszorúzás kezdődött.

Az emléktáblát Hajnal Jenő, az MNT elnöke és Komáromi Róbert, a padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör elnöke leplezte le. Király Tibor plébános áldotta meg az emléktáblát, majd elhelyezték a kegyelet koszorúját: Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke; Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke; Komáromi Róbert, a padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör elnöke; Komáromi László, a padéi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke; valamint a padéi hívőközösség nevében Márki Ibolya és Mészáros Gizella.

Az ünnepi rendezvény a kultúrházban folytatódott. „Mivel ez egy jubileumi, 200. évfordulót ünneplő emlékműsor, meg kell adni a tiszteletet annak az embernek, akinek a nevét viseljük, hogy méltóképpen megemlékezzünk róla. Ha méltóképpen megemlékezünk róla, szerintem azt a padéi nép, és legfőképpen a padéi magyarság majd nagy becsben fogja tartani” – mondta köszöntőjében Komáromi Róbert elnök.

„Ebben a bánsági tájban úgy látszik, hogy csodák történnek. Ennek a csodának az emlékére gyűltünk ma össze. Az ő emlékét ápolva pedig a jövő felé nézve a nevét viselő kultúrkör megújulását, székházának a megszépülését, kibővülését látva úgy gondolom, hogy valahol a kétszáz év és a mostani jelen úgy találkozik egymással, hogy a jövőt próbálja itt, a Bánságban is megépíteni, fölépíteni, és a jövőt a kultúrában, a közösségben és a hitben való megújulásban látja” – fogalmazott Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Takáts Rafael életéről dr. Mészáros Zoltán történész tartott előadást. Heinlein István történész – Takáts Rafael egyik életrajzírója – kutatásai szerint Takáts Rafael 1748 körül született, minden bizonnyal Gyöngyösön. Húszéves korában, 1769-ben, Szécsényben lépett a ferences rendbe, innen került Kaplonyba bölcsészetet, Szegedre pedig teológiát hallgatni.

1774 táján Gyöngyösön pappá szentelték, ettől kezdve a salvatorianus provinciához tartozó rendház mindegyeikében megfordult, így többek közt, Szegeden is. Szabadkán 1788-tól 1801-ig hitszónok volt, 1810-től pedig a ferences házfőnök helyettese. A szegedi ferencesek régi gyakorlatához híven a „lentség”, azaz a környékről kirajzott dohánykertészek egyik pap nélkül maradt bánsági településén, Padén megbízták az ottani hívők lelki gondozásával. Erre 1788 és 1792 között került sor, az akkor még kétszáz lelket számláló dohánykertész faluban.

Szinnyei úgy tudja, hogy „a kézisajtót” 1787-ben ingyen kapta Ambró Ferenc váci nyomdásztól, aki bevezette a „szakma titkaiba” is. A szükséges betűkészletet pedig a budai egyetemi nyomdából vásárolta meg. A nyomtatást itt Padén kezdte meg. Toldalék című művén kívül mindössze 19, többnyire apró nyomtatványt készített és ingyen osztogatta Padén, ahol a gyermekek oktatásával is foglalkozott. A szógyűjtésen kívül könyvek fűzésével és kötésével is foglalkozott – ebből néhány a Magyar országos Levéltárban található, néhány pedig magángyűjteményekben.

1791-ben, adta ki egyetlen nyomtatásban megjelent művét: a Toldalék a Pariz – pápai szótárhoz című munkáját. Ez a kiadás becses helyet foglal el a magyar tudománytörténetben.  Takáts Rafaelben nemcsak a XVIII. századi szótárírási törekvések hangyaszorgalmú képviselőjét tisztelhetjük, hanem vidékünk és Vajdaság első magyar nyomdászát, az első „vajdasági magyar nyomda” alapítóját is, ahogyan Kalapis Zoltán nevezi: „A padéi Typotbeta”.

Az est végén a Takáts Rafael Magyar Kultúrkör szakkörei, a Haranga asszonykórus, Gyöngyvirág lánykórus és a padéi Szikes citerazenekar, majd a szakkörök oktatói – Lepár Krisztina és Mihók Attila – műsorát láthatták az egybegyűltek.

A település erős közösségét az is bizonyítja, hogy a padéi születésű Keszég Károly újságíróról, valamint Takáts Rafael szerzetesről és néptanítóról is minden évben megemlékeznek. A mi feladatunk az, hogy emlékezzünk rájuk méltóan, beszéljünk és írjunk róluk tisztelettel.