Szegeden és Szentesen énekelt az Emmanuel kamarakórus

emmanuelszegedszentes2Egy hét leforgása alatt két vendégszereplésen volt az Emmanuel kamarakórus. Vasárnap, május 11-én az egykori Csanádi Egyházmegye örökségét, közös hagyományait, összetartozását felelevenítve és ápolva testvéregyházmegyei kórustalálkozót szervezett a szegedi dóm kórusa. Erre a rendhagyó eseményre meghívták a temesvári székesegyház kórusát, valamint az Emmanuel kamarakórust mint a nagybecskereki székesegyház kórusát. A három énekkar közösen énekelt a szentmisén, amelyet msgr. Gyulai Endre nyugalmazott szegedi püspök mutatott be a szinte megtelt Dómban. A szentmise után a kórusok rövid önálló koncertet tartottak. A jelenlevők nagy tapssal jutalmazták az Emmanuel kamarakórus szívhez szóló két egyedi szerzeményét. A koncert után a kórusok egy közös ebéd keretében barátkoztak, társalogtak s abban a reményben váltak el, hogy újra találkoznak e szép kezdeményezés kapcsán.

emmanuelszegedszentes1Még jóformán ki sem pakolták kottáikat, hangszerüket, máris újra útra keltek az Emmanuel énekesei. Május 17-én és 18-án Szentesre voltak hivatalosak a XXI. Egyházzenei Találkozóra. A kétnapos rendezvény első napján került megrendezésre a kórushangverseny a város központjában lévő felújított református nagytemplomban. Négy kórus mutatkozott be: a szentesi Bárdos Lajos Vegyeskar, az orosházi Szokolay Bálint Madrigál Kórus, a gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar, valamint a nagybecskereki Emmanuel kamarakórus. A nagyszámú közönség közel két órán keresztül nagy élvezettel kísérte a szebbnél szebb kórusműveket és a kiváló előadásokat. Az Emmanuel kamarakórus előadását vastapssal jutalmazták, majd a hangversenyt követő közös vacsoránál a karnagy kollégák elismerően beszéltek a kórus karnagyának, Konrád Emmának lelkes és szívmelengető munkájáról. Másnap, vasárnap a vendéglátó kórussal közösen énekeltek a szentmisén a Szent Anna templomban, részvételüket egy Ave Maria énekkel díszítve. Emlékezetes és sokáig tartó szép élményekkel búcsúztak el ettől a szép városkától. Ez a vendégszereplés a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásának köszönhetően valósulhatott meg.