Nyári oratórium Muzslyán

Jónás próféta állt idén a szalézi atyák szervezte oratórium középpontjában július 4-től 7-ig. A nyári oratóriumban részt vevő mintegy száz gyermek és húsz animátor ezúttal is birtokba vette a muzslyai templomot, az Emmausz fiúkollégiumot és a plébániaudvart.

A téli, nyári, valamint egynapos oratóriumokat 1995 óta folyamatosan megszervezik Muzslyán és Erzsébetlakon. Az óvodás és általános iskolás korosztály számára idősebb társaik (az animátorok) és Kalapis Sztoján SDB atya minden évben gazdag programot készítenek.

Közösségépítő játékok, kreatív műhelyek és egy bibliai téma – ezúttal Jónás próféta – köré felépített program teszi ily módon vonzóbbá a gyermekek számára a közösségben megélt hitet.

Kép: Gabona Ferenc