Nagyszombati oratórium

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe.

Jézus Nagypénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, Húsvétvasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.

Muzslyán minden évben Nagyszombaton pattogatott kukoricás oratórium van szervezve a gyerekek számára, melyet Stojan atya vezet. Idén mintegy 100 gyerek vett részt rajta.  Az Emmausz kollégium tornatermében játszottak az animátorokkal és elfogyasztották a pattogatott kukoricát. Utána a templomba vonultak át.  Virrasztottak Jézus sírjánál, elmondtak egy tizedet a rózsafüzérből, énekeltek és imádkoztak. Voltak akik őrséget is álltak Jézus sírjánál.

Adományokat gyűjtöttünk, melyet az oratórium után két rászoruló családnak vitt el három bérmálkozó: Varga Dániel, Hódi Krisztián és Molnár Gábor a hittantanárukkal, Gabona Ferenccel. Húsvéti örömszerzés volt a cél. Jézus feltámadása hozzon az emberek szívébe békét és szeretetet.