Megépült a VMCSSZ új raktára

cserkeszraktar32

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával Muzslyán a VMCSSZ központjában az idén áprilisban megépült a Szövetség új raktára. Tavaly ősszel kezdődtek az munkálatok. Pontosabban az előkészületek a raktárhelyiség megépítéséhez. Először is egy régi épületet bontottunk el, majd következtek a földmunkálatok: az alap kiásása és elkészítése a betonozásra. A raktár méretei 8,2m x 4,85 m. Fémszerkezetből lett felállítva a raktár és színes bádoggal lett beborítva. A munkálatokban segítettek az Emmausz kollégium bentlakói, a Petőfi ösztöndíjas, a helybeli nagycsaládosok és a borászok!

A raktárhelyiségre már nagy szükség volt.  A muzslyai Egyházközség eddig is biztosított egy emeleti helyiséget a VMCSSZ-nek, melyet raktárként használtunk. A nagyobb, illetve nehezebb és méretesebb felszereléseket nem tudtuk ott elhelyezni, ezért most ezek a gondok megoldódtak. Az új raktár is a plébánia területén épült. Tudni kell azt, hogy a vajdasági cserkészet itt kezdődött! Május folyamán egy újabb munkaakció keretében a szövetségi felszerelés is a raktárba került. Sikerült az felszerelést rendbe tenni és várjuk a nyarat, hogy a természetben is használni tudjuk az eszközöket a táborozás folyamán.

Köszönetet szeretnénk mondani a támogatóknak, a plébánosnak, a munkálatokban segítőknek és a kivitelezőknek!