Délvidéki tábori Háló-napló – HARMÓNIÁBAN A TEREMTÉSSEL – XVII. Háló-tábor

(Vép, 2018.VII.29-VIII.5.)

0. NAP (Az odautazás napja)

2018.VII.29-én, egy szikrázóan ragyogó vasárnapon a reggeli órákban indult útjára az az autóbusz, amely Délvidékről (Muzslyáról, Törökbecséről, Nagykikindáról, Torontálorosziról, Nagybecskerekről, Csókáról, Moholról, Adáról, Zentáról, Oromról és Tóthfaluról) szállította a lelkes „hálósokat” a XVII. Háló-táborba, ezúttal a Szombathely melletti Vépre. Délvidékről összesen 45 személy jutott el és vett részt az idei Háló táborban. A külön busz bérlésének költségeit támogatta a Bethlen Gábor Alap Zrt.

Az utazás a kelebiai határátkelőhelyen történő több órás várakozás miatt a tervezettnél egy kissé hosszabbra sikeredett. 22 óra körül érkeztünk meg szálláshelyünkre, a nyüzsgő nagyvárosától, Szombathelytől nem messze megbúvó lankás Vépre. Bár a hosszú út mindenkit elfárasztott, mégis kíváncsian vártuk a következő – már az előzetes programból tartalmasnak ígérkező – hetet. Látván a minket fogadó környezet hatalmas, „égig érő” fáit, éreztük, hogy „jó lesz nekünk itt”, ezen a gyönyörű, természetvédelmi helyen. Engem a tábor témája is rettentően foglalkoztatott, hiszen korunk egyik égetően aktuális kérdésével, a teremtésvédelemmel próbáltunk egy héten át szembenézni, azt több oldalról körbejárni.

A velünk utazó atyák, ft. Vreckó Ferenc és ft. Halmai János megérkezésünk után nem sokkal szentmisét szolgáltattak, úgyhogy papi áldásukkal és szentostyával megerősítve térhettünk nyugovóra.

Bálint Tünde, Zenta

1. nap, július 30, hétfő

 A nap mottója: ÉNKÉP

Régi jó szokás szerint minden napnak van házigazdája, és témája – tematikája. A délvidéki csapat ez évben az első napot kapta. Ez azt jelentette, hogy kevés idő volt a szerveződésre. A „házigazda” feladata, hogy megjelenítse élőkép formájában a napi témát, gondoskodjon ajándékról az előadók és fellépők számára, a mise és az oltár előkészítése, egyéb más logisztikai feladatok, egyszóval, hogy szolgáljon. A téma megjelenítésekor, azt próbáltuk bemutatni, hogy énképünk alapja az, hogy: „Én Isten gyermeke vagyok.”

A tábor a „Harmóniában a teremtéssel” címet kapta, amit Ferenc pápa a Laudato Si enciklikája nyomán jártunk körbe. Első nap előadója dr. Andrásfalvy Bertalan prof. emeritus (JPTE), Széchenyi-díjas magyar néprajzkutató, egyetemi tanár, a rendszerváltás utáni első művelődési és közoktatási miniszter volt. Két dolog fogott meg igazán az előadásában. Az első hogy minden viszonyulásunk – kapcsolódásunk az anya-gyermek kapcsolatunkra épül. Ha ez hiányos, vagy nem épül ki (mert már egy évesen bölcsödébe kerül a gyermek…), akkor az alap sérül, és kétségessé válik a többi kapcsolat „kiépülése”. Hisz az anya-gyermek kapcsolat az elsődleges szeretet forrásunk. Erre épül az összes többi a baráti, a majdani párkapcsolatunk, de a természethez való viszonyunk, a haza szeretetünk, és a nemzeti összefogás is. Az előadó szavaival élve: „Az emberi kapcsolatok, más szóval a szeretet életszükséglet. Teremtését, működését, rangsorát a néphagyomány a művészetekkel végzi és költészettel tanítja etikáját. A kapcsolatok hiánya, elégtelensége veszélyezteti az egyén és a társadalom egészségét.” A másik fontos dolog, annak ellenére, hogy nagyon elrontottuk az elsődleges kapcsolat kiépítését, ezt ki tudjuk javítani, és ki is kell javítanunk.

Délben a szentmisét Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök celebrálta a jelenlévő atyákkal együtt.

Számomra mindig a tábor első napja a legizgalmasabb, mivel ezen a napon alakulnak meg a kiscsoportok. Jobban mondva ekkor ismerkedünk meg a csoporttársakkal. Fantasztikus Háló-társakkal ajándékozott meg idén is Isten a kiscsoportos beszélgetésekben. Egy húron pendültünk, oly annyira, hogy délután, és este is folytattuk a kapcsolatépítést – szeretettel való töltekezést. Közben beleshettünk a fafaragásba, hangszerbemutató is volt, s persze sportvetélkedő. S aki még tíz óra után is fitt volt, távcsövön kémlelhette a csillagokat, avagy a táncházban mélyíthette táncbéli tudását, vagy a lúdtalpát. Jómagam a sátor alatti éneklést választottam a réglátott, és új barátokkal, akiknek a szeméből az sugárzott rám, hogy Isten szeretett gyermeke vagyok, számtalan szeretetteljes testvérrel körülvéve, egy csodálatosan megteremtett világban, ahol feladatom: egyéni küldetésem van.

Szabó Andrea, Mohol, felnőtt altábor

2. nap, július 31, kedd

A nap mottója: KÉPMÁS

A nap felelőse Erdély volt, előadónk pedig Székely János szombathelyi megyéspüspök.

Az ember Isten képmása, de nem játszhat Istent, mondta a püspök atya. Nem zsákmányolhatja ki a Föld javait, jó gondnokként kellene viselkednie. János püspök beszélt még Ferenc pápa Laudato Si társadalmi enciklikájáról. Ferenc pápa szerint a szabad versenyes kapitalizmuson alapuló gazdaság öl, mert a szegényeket még szegényebbekké, a gazdagokat még gazdagabbakká teszi. A gyengét eltapossa és a magántulajdon határait nem szabja meg. A magántulajdonhoz való jogot felülírja minden ember tisztességes megélhetéséhez való joga. Beszélt Afrikáról, az éhínségről és a klímaváltozásról. A kormányok programjai négy éves ciklusokra terveznek. Fontos kérdésekben hosszú távú rendelkezésekre lenne szükség. Sajnos a politikusok önző érdekeik miatt rövidtávú céljaik kielégítésére törekednek és nem törődnek azzal, hogy mit hagynak az utánuk jövő nemzedékekre. Az embernek meg kell tanulnia harmóniában lenni a teremtéssel. Kötelességünk a biodiverzitás megőrzése, az emberi kultúrák védelme. Az istentiszteletet Bella Péter győrújbaráti református lelkész vezette.

Délután színes programokon vehettünk részt: Volt hangszerbemutató, bagolykészítés fonalból, sport és Bege Nóra fotókiállítása a sérült emberekről.

Este Ivancsics Ilona és Színtársai előadásában megtekinthettük Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt című darabját.

Egy család szétesését láthattuk. Egy anya görcsös ragaszkodását a házához, ami csak egyedül neki fontos, amikor a családtagjaihoz fűződő kapcsolatai romokban hevernek. Intő figyelmeztetés volt mindannyiunk számára. Álljunk meg és gondoljuk végig mi a fontos az életben. Az ember boldogsága kapcsolatainak minőségétől függ.

Az élet rövid és éljük jobban a jelen pillanatot.

Burány Margit, Zenta

3. nap, augusztus 1. szerda

A nap mottója: ÉLETKÉP

A nap házigazdájaként a magyarországi csapat mutatkozott be.

Az idei kedvencem a táborban a szerdai nap volt. Életkép cím alatt közelítettük meg az emberi kapcsolatok jelentőségét, illetve hiányát, a kommunikációt, és az érzelmek „ragadósságát”. Hogy pontosan mit is jelentenek ezek a fogalmak, arról Uzsalyné dr. Pécsi Rita PhD neveléskutató számolt be nekünk egy meglehetősen szórakoztató módon. A tinik nem vettek részt minden előadáson, de nem volt véletlen, hogy ezt hallanunk kellett, hiszen korosztálytól függetlenül mindenkinek köze van ehhez a témához. Az előadást kiscsoportos beszélgetés követte, ahol mindenki kifejtette személyes gondolatait és tapasztalatait a modern technológia vívmányai által keletkezett problémákról. A szerdai délutánt sport, kompótfőzés, játékkunyhó illetve egyéb természetvédelmi előadások töltötték ki. Az napot pedig mi sem zárhatta volna jobban, mint a gitáros koncert, táncház, ahol mindenki a számára legmegfelelőbb táncformát választhatta, hiszen az este volt néptánc, flashmob, körtánc és klasszikus tánc is.

Burány Ildikó, Zenta, a tini altábor csoportvezetője

A magyarországi házigazdáink ötletes ébresztőjére a tábor apraja, nagyja felpattant az ágyból. A reggeli imára három helyen jelenhettünk meg. Zsolozsmázáson, gitáros énekes dicsőítésen és meditáción. Én a gitáros dicsőítésre jártam, ahol már reggel korán ráhangolódhattam az előttem álló napra.

Szerdai előadónk Uzsalyné dr. Pécsi Rita, Magyarországon sokak számára már ismert előadó, neveléskutató és tanár volt. Jelenleg az Apor Vilmos katolikus főiskola docense és a pécsi bazilika amatőr kórusának, a Bárdos kórusnak a karnagya. Lendületes, magával ragadó, széles körű, sokat mondó előadásában rámutatott a kapcsolatok fontosságára a gyermek fejlődésében. A társas intelligencia tanulható a családban. A gyermek-anya kapcsolat alapozza meg a személy későbbi társas kapcsolatát. Nagyon fontos a fejlődésünkben a szemkontaktus és az utánzás. Érzéseink „ragadósak” vagyis átterjednek másokra. A szervezetünkben bizonyos idegkapcsolódások ún. tükörneurónok segítenek ebben. Így lehetséges, hogy empátiával fordulunk mások felé, velük sírunk, vagy nevetünk. Előadónk rámutatott a mai technikai vívmányok pozitív és negatív hozományára is. A fiatalok ugyanis a virtuális találkozások után nagyon nehezen tudnak személyes, társas kapcsolatba lépni. Ebben segíthetnek nekik az ilyen táborok, összejövetelek, társas együttlétek.

A szentmisét a délvidékről velünk utazó két atya szolgáltatta, ft. Vreckó Ferenc, zentai plébános és ft. Halmai János, törökbecsei káplán, aki homíliájában a szent családot állította elénk példaképül, ugyanis a családban tanuljuk meg a szeretetet, a hit alapjait, az elfogadást az egymás megbecsülését, az alázatot, a szolgálatkészséget és nem utolsó sorban az egymás és a teremtett világ iránti felelősséget.

Az esti programban Schön Gyurka délvidéki származású barátunk ismert és kevésbé ismert magyar költők verseit zenésítette meg és adta elő gitárkísérettel. Az est végén a táborban egymásra találó kiváló zenészek szórakoztatták a lelkes közönséget. Ezután táncház következett, majd a sátor alatt a nótázás folytatódott ismert operett áriákkal és népdalokkal. A nyitott ablakomnál úgy tűnt, mintha szerenád szólt volna a holdvilágos éjben.

Halmai Ági, Muzslya, felnőtt altábor

4. nap, augusztus 2. csütörtök

A nap mottója: CSOPORTKÉP

Háló tábor. Rekkenő hőség, óriás platánok, játszadozó gyerekek, barátok, kapcsolatok. Csoportkép egy kedves fényképen, csoportkép a szívemben. Csütörtöki görög-katolikus szent liturgia. Kisgyermekek játszanak a fák hűs árnyékában. Néha teljes odafigyeléssel, hozzáértően rakosgatják a játékokat, aztán tétován nézelődnek. Erre egy nagyobb fiúcska lép közéjük. Felvesz egy képeskönyvet, az apróságokat magához hívja és mesél nekik. A kicsik áhítattal figyelik. Könny szökik a szemembe és csoportképet készítek róluk. A szívemben.

Sokan kérdezték tőlem miért nem kapcsolom be a wifit, hisz van. Az első válaszom az volt, hogy kell nekem egy internetmentes hét. Így utólag szívembe nézek erre a csoportképre és azt mondom, ezért. A gyerekek valószínűleg csendben lettek volna a liturgia és az egész tábor alatt, ha rajzfilmet nézetünk velük egy tableten. De nem találkoztak volna egymással. Nem tapasztalták volna meg az odafigyelés, az együtt mesélés, játszás örömét és igaz, össze se vesztek volna, de nem is tanultak volna semmit az emberi kapcsolatokról, a közösségről.

Közösséggel a teremtésvédelemért. Közösséggel, amelyik felismeri, mekkora kincs van a kezében egy személyes találkozáskor az embertársával, közösséggel, amely rájön, hogy a környezetét, védeni, óvni kell, ha továbbra is boldogulni akar. Tény, hogy korunk technikai vívmányai nagyon megkönnyítik életünket és rengeteg érdekességet, szórakozást kínálnak. De ne felejtsük el, hogy semmilyen elektromos kütyü nem rejt olyan rendkívüli élményt, mint előttünk álló embertársunk, aki talán csak egy mosolyra vár és már találkozunk is, és ez a legnagyobb kaland.

Bollók Eperjesi Éva, Zenta, papa, mama, baba altábor

5. nap, augusztus 3. péntek

A nap mottója: MÁSKÉP(P)

A délelőtti előadásban dr. Zlinszky János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Környezetjogi Tanszékének tanára arra hívta fel figyelmünket, hogy kezdjük el szeretni a teremtett világot, és ami fontos, tegyünk is érte! Sajnos a környezet eltartó képessége lecsökkent, és joggal tehetjük fel a kérdést: Meddig mehet ez így? Meddig tart el minket a természet? Hiszen az ember nem őrizte meg a természetet, hanem ellenkezőleg, óriási átalakítást és pusztítást végez rajta. Pedig nem ez volt a Teremtő szándéka, nem erre alkotta az embert, nem ezt a viselkedést áldotta meg. És a következő kérdésekkel már a kiscsoportos beszélgetés témáit jelölte be az előadó: Mi szolgálja ma a világot, a Földet, a többi embert? Mi szolgál engem, azaz mi válik a javamra? Meddig érdemes keresnem a jólétet, a kényelmet? Mire is van nekem szükségem valójában az élethez?

A kiscsoportban arról is beszélgettünk, hogy én személyesen mit tehetek már most, de a jövőben is azért, hogy védjem a teremtett világot és hogyan tudnék takarékosabban bánni javaival.

A szentmisét Németh Tamás vépi plébános celebrálta, és abban is a minket körülvevő világ szépségeire és annak megőrzésére hívta fel a figyelmet.

Délután 15 órától a sátornál Antal Z. László egészségszociológussal beszélgethettünk el az éghajlatváltozásról, a klímabarát települések programjáról, és arról, hogy mindezzel már az egyház is foglalkozik. Ökológiai megtérésre hívja fel híveit. Nem vaklárma a vészharangok megkongatása, sajnos, látván a természetben nap mint nap végbemenő káros változásokat, nagyon is időszerű.

17 órától elcsendesedett a tábor. Wolowicz Ádám lengyel verbita szerzetes (12 éve szolgál Magyarországon és akcentus nélkül beszéli nyelvünket!) osztotta meg felvezető gondolatait az esti imákhoz. Az egyén bűne kihat a közösségre, sebet ejt rajta. Imádkozzunk azért, hogy közösségeink megerősödjenek!

Vacsora után kezdődött el az esti imádságos program elmélkedésekkel, csendes imával. Közben egész délután és este is lehetőség nyílott szentgyónásra és kiengesztelődére.

Bálint Tünde, Zenta

6. nap, augusztus 4. szombat

A nap mottója: VILÁGKÉP

A szombati nap felelős régiója a Partium volt. A reggeli ébresztő után a 42 hálós testvérből álló csoport jelképesen bemutatta az általuk látott világképet.

Az előadó Antal Z. László volt, aki tudományos főmunkatárs a MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Társadalmi integráció és társadalompolitika osztályon. Kutatási tere az egészségszociológia, demográfia, éghajlatváltozás, humán ökológia.

A kutató elmondta, hogy titkos vágya volt, hogy a természet lágy ölelésében tartsa meg az előadást. Ez teljesült is a táborban, a vépi Földművelési Szakközépiskola parkjában, az egész Kárpát-medencéből érkezett magyar keresztény testvérek előtt. Az előadása párbeszéd volt Ferenc pápa Áldott légy című enciklikájáról. Elhangzott, hogy 2015. június 18-án került sor az egyház első kifejezetten a Föld ökológiai állapotával foglalkozó enciklikájának nyilvános bemutatására Rómában. Abból egyértelműen nyilvánvalóvá válik, hogy az ökológiai válság alapvetően spirituális probléma. Ennek a kérdésnek a felvetése azt jelzi számunkra, hogy a spirituális kérdését a pápa kiemelt fontosságúnak tartja. Az előadásban hallottuk, hogy a Föld ökológiája nagyon rossz állapotba került. Folyamatosan egy törvénysértő állapotban élünk, emelte ki a Szentatya, majd rámutatott, hogy ökológiai megtérésre van szükség. A pápa beszédében Bolíviában rámutatott, hogy közösségekben rejlik az erő, hogy próbáljuk a Föld sebeit gyógyítani, amely segélykiáltás is. A Szentatya a Földről mint élőlényről beszélt. Ezek után egy egész sor kérdés vetődik fel:

Vajon mennyire őrizzük és védjük a saját egészségünket? Gondolunk-e arra, hogy a gyógyulásunk mennyire terheli meg a Földet? Az étkezésünk során mennyire terheli meg? Mennyi nyers gyümölcsöt eszünk? Az internet is megterhelés! Jó-e ha autóval megyünk a templomba? Mennyire vagyunk képesek ellenállni a technika csábításainak (mobil, stb.)? Mennyi időt töltünk el zarándoklatra, kertészkedésben? Számtalan kérdést vetett fel a téma, olyat is, amelyről nem is gondolkodunk, hisz a mai ember életében szinte elképzelhetetlen lenne az internet, mobil, TV, gépkocsi, villanyáram nélküli élet.

Gondviselőm jóvoltából a vacsorát egy asztalnál fogyaszthattam el a kutató úrral, aki nagy érdeklődést mutatott a délvidéki életmód iránt. Megjegyeztem, hogy az úrnak nincs mobilja, gépkocsit is csak nagyobb távok elérésére használ!

A délutáni alternatív programokon nézőként vettem részt. A sportdöntők mellett, Tóth Gyula fafaragást mutatott be. Volt bagolykészítés is fonalból Széplaki Marikával, Kiricsiné Vali néni pedig csuhéjból és szalmából készített bábúkat, feszületet.

Ezt követte a tábor ünnepélyes zárása. Vendégünk volt Kovács Péter, Vép város polgármestere, aki elmesélte, hogy hogyan kapta meg a kevesebb, mint 3000 lelket számláló település a városi titulust. A középkorból ismert Vép gazdag múltra tekint vissza. Az idei nyári Háló-tábort az egykori Erdődy család birtokán rendezték meg. A parkban még látható az enyészetnek átengedett grófi kastély, amelyben egy ideig a Mezőgazdasági Szakközépiskola volt elhelyezve. Tervekről is esett szó, felújításokról. A településen napelem park működik, és a lakosság zöld energiát használ. Megrendezik a Világ közepe elnevezésű fesztivált. Elterjedt a Vép veled! köszöntés is. A polgármester úr és látogatása során a helybeli plébános úr is egyaránt hangoztatta, hogy az itteni lakosság Vépet a világ közepének tartja! Az ünnepélyes zárás folytatódott tanúságtevésekkel, a gyerekek műsorával, záróbeszéddel, majd szentmisével. A főcelebráns dr. Várszegi Asztrik volt pannonhalmi főapát a hálósok nagy támogatója, aki ezúttal is szép beszéddel ajándékozta meg az egybegyűlteket. Kiemelte, hogy a keresztény ember számára a világkép a keresztény ünnepet, a vasárnapot közvetíti. Emlékeztetett, hogy az Isten feladatot ad az embernek, amely abból áll, hogy az Istent és a teremtett világot szeresse, védje és óvja. A mise végén a nyugalmazott főapát atyát Szeibert András méretre készített székely lajblival (bőrből készült mellénnyel) ajándékozta meg. Ahogy elhangzott, ezzel megvalósult az atya nagy vágya. Valamennyien meghatottan távoztunk a záró miséről.

Az iskolai étterem előtti téren búcsúztunk a tábortól. Volt, aki társaságban, gyertyafényben élvezte az est színeit, amíg a záróbuli résztvevői a forró teremben zeneszóra, fáradhatatlanul ropták a táncot.

István Márta, Nagykikinda

7. nap, augusztus 5. vasárnap (A hazautazás napja)

Ha vasárnap, akkor természetesen szentmise. Szentmisével kezdtük mi is a Háló-tábor utolsó napját is, az Úr áldását kérve a hazautazásunkra. A reggeli elfogyasztása után poggyászunkat az autóbuszba gyömöszöltük, közös kép és útra keltünk. Az utazás elején együtt elimádkoztuk a dicsőséges olvasót. Titokban mindenki abban reménykedett, hogy a hazafelé tartó utunk gyorsabb lesz, illetve rövidebb ideig tartó „kényszerpihenővel”. A Jóisten a titokban kimondott kéréseket is meghallgatja, a kelebiai határátkelőhelyet mintegy fél órai várakozás után „letudhattuk”. Így a korábbi hazaérkezés is megtörténhetett, lélekben megújulva, a közös élményekkel feltöltődve és talán „ökológiailag” is tudatosabban.

Bálint Tünde, Zenta