Isten maga az Irgalom

2016. július 9-én a zentai Kis Szent Teréz plébániatemplomban és hittantermében Háló találkozót szerveztek a zentai bogozók. A találkozóra, melynek a mottója „ Irgalmas leszek az önzés helyett” volt, 75-en érkeztünk Bácska és Bánát  14 helységéből. Bevezető elmélkedést Ft. Balcsák Szilárd tartott „Az Irgalmasság ideje” címmel. Előadásában idézte Ferenc pápa gondolatait, melyeket az irgalmasság évében több alkalommal lelkünkre helyezett, mint például: Isten neve az irgalom; Ha találkozom Istennel, teljesen megváltozom, belátom hibáimat és úgy tudok szeretni, mint Ő; A szegények és betegek a mi legnagyobb jótevőink, mert szembesítenek bennünket azzal, hogy milyen kevés bennünk az irgalmas szeretet; Ha szembesülünk kudarcainkkal, akkor találkozunk Istennel. A csendes szentségimádás alatt válhat ez valóra, mondta Szilárd atya, ezért az elmélkedés után szentségimádás következett. A kiscsoportos beszélgetések során őszinte megosztásokkal gazdagítottuk egymást.

A szentmisén hálát adtunk Istenünk végtelen irgalmasságáért és minden ajándékáért, amellyel ezen a találkozón elhalmozott bennünket. Segítségét kértük, hogy életünk során mi is irgalmasak tudjunk lenni embertársaink iránt.