Irgalmasok mint az Atya – Hittanverseny és díjátadó a Nagybecskereki Egyházmegyében

Az Irgalmasság rendkívüli szentévében lebonyolított püspökségi szintű hittanversenyt 2016. április 23-án tartották Nagybecskereken. Tizennégy csoport vetélkedett bibliai jelenettel, szereppel, narrált pantomimmal, vers- és mesemondással, akiket négytagú zsűri bírált el.

Ugyanezen a napon fogadták a püspöki lakban a képzőművészeti pályázat díjazottjait és a PowerPoint prezentációk készítőit is.

A nap házigazdája Csipak Csaba irodaigazgató volt, aki az összejövetel elején méltatta a PowerPoint prezentációk készítőinek munkáit.  Elmondta, hogy a csoportok és egyének legjobb tudásuk, technikai felkészültségük és ötleteik alapján készítették a prezentációikat. A munkákat az irodaigazgató úr és az egyházmegye főpásztora, Dr. Német László SVD püspök bírálták el. Valamennyi alkotást díjaztak. Az eredmények és a PowerPoint prezentációk megtekinthetők ITT.

A Nagybecskereki Egyházmegye alsósai és óvodásai A mi templomunk címmel készítették el képzőművészeti alkotásaikat, amelyeket Léphaft Pál karikaturista bírált el. A művész úr egy levélben üdvözölte a díjazottakat, akinek gondolatait unokahúga, Lébhaft Mária olvasta fel a díjátadót megelőzően. A díjazottak névsora ITT található, az alkotásaikból készített kiállítás a székesegyházban tekinthető meg.

Csipak Csaba atya miután gratulált a pályázatok nyerteseinek és felkészítő pedagógusaiknak, szüleiknek, a székesegyházban összegyűlt kisszínészekhez társult. Elmondta, valamennyien nyertesek, akik eljöttek, hogy színre léphessenek az irgalmasság témában és sok sikert kívánva átadta a szót Masa Tamás atyának, aki a műsorvezető tisztét magára vállalta.

A négytagú zsűri maximálisan professzionális, ugyanakkor teljes mértékig gyerekbarát volt: msgr. Bogdán József atya, fehértemplomi plébános, költő; Bálint Aranka levéltáros- magyartanárnő; Jenovay Lajos színész, a nagybecskereki Madách Amatőr Színház vezetője és Lukács Gabriella tanítónő-drámapedagógus.

A gyerekek és kísérőik számára toronylátogatás, városnézés és a nagybecskereki városháza megtekintése is szerepelt a programban. Természetesen a hagyományos agapé – kóla és hamburger – sem maradt el.

A verseny eredménye a következő lett:

Bibliai jelenet kategóriában:

1. Szaján : A DÚSGAZDAG ÉS A SZEGÉNY LÁZÁR
Felkészítő: Kátity Enikő

Borsi Balázs
Kovács Viktor
Lipinszki Alekszandar
Domonkos Martin
Fekete Félix
Móra Martin
Kovács Noémi
Szabó Laura
Kátity Anna
Kovács Anikó
Német Martina
Jenován Nikoletta

2. Muzslya: ISTENES JÁNOS
Felkészítő: Gabona Ferenc 

Varga Zsolt
Sarnyai Valentin
Kapusi Fábián
Süveg Leon
Lázár Mónika
Csordás Anasztázia
Srećković Teodóra

3. Nagybecskereki alsósok: A TÉKOZLÓ FIÚ
Felkészítő: Juhász Irén 

Duga Adrián
Kádár Beáta
Keszég Valentina Mária
KralusUna
Lebanov Valentin
Nagy Anna
Pecikoza Viktor
Sinkó Oszkár
Török Dávid
Magyar Adrián
Német Béla
Budai Dániel
Lázár Dékány Dávid

Narrált pantomim kategóriában:

1. Nagybecskereki felsősök: A FA LEGENDÁJA
Felkészítő: Cecília nővér 

Győri Csilla
Pálfi Edvina
Dugyik Glória
Tápai Viktória
Varga Krisztián
VasijevDragana
Gyémánt Laura
Magyar Krisztián
Budai Dániel
Kocsis Andrea
Halász Tímea
Mezei Áron
Német Krisztina

2. Erzsébetlak: A TÉKOZLÓ FIÚ 2016-BAN, BÁNÁTBAN
Felkészítő: Varga Zoltán SDB atya 

Jana Kalapiš
Dorotea Rac
Maša Magdalena Melher
DanijelaŠimon
DejanČorba

3. Nezsény: JÓNÁS KÖNYVE
Felkészítők: Micsik Béla és Ábel Kornélia 

Csontos Iván
Joó Viktor
Szántó Inesz
Csernák Valentina
Joó Attila
Ábel Dávid
Csernák Sándor
Csernák Andrea
Oszlánszki Karolina
Gabona Adrián
Sziller Renáta
Sziller Klaudia
Losonc Rudolf
Oszlánszki Leontina
Ábel Dénes
Burai Dusica
Ábel Krisztián
Csontos Attila
Ábel Edvárd
Burai Dániel

Különdíjban részesültek:

Törökkanizsa: LEV TOLSZTOJ: PANNOV APÓ KÜLÖNÖS NAPJA – mesemondásért
Felkészítő: Ágoston Erika 

Fehér Mirella

Udvarszállás: ISTEN ÉKSZEREI – a verses összeállításért
Felkészítő: Horváth Gizella 

Pálfi Anabella
Pálfi Albert
Virág Filip
Virág Martin
Virág Eleonóra
Virág Teodóra
Virág Márta
Scsop Leontina
Scsop Krisztina
Vámos Beáta
Vámos Mihály

Emmausz kollégium: DON BOSCO – a téma humoros megközelítéséért
Felkészítő: Gabona Ferenc 

Ördög Lóránt
Kiss Olivér
Tóth Ádám

Padé: IRGALMAS SZAMARITÁNUS – a színpadi játékért
Felkészítő: Mészáros Attila 

Apró Viktor
Borsi Nikoletta
Sudecki Dalma
Ladányi Klementina
Kovács Martin
Kovács Ramón
Lénárd Róbert
Sípos László
Pintér Sztella
Tóth Bernadett
Davidović Daniella
Gubi Adrián
Varga Gábor
Csömör Nikolett
Berki Martin
Gera Kornélia
Pásztor Edina

Törökbecse: JÓNÁS PRÓFÉTA – a díszletért
Felkészítő: Fleisz Attila 

Becskei Laura
Jankó Iván
Števkić Krisztián
Szaniszló Krisztián
Dvorszki Lambert
Kollár Krisztián
Harnus Anabella
Jónás Emina
Szanka Klaudia
Gephart Dániel
Mihályfi Attila
Klacsák Norbert
Hebök Xaver

Kisorosz: PÉTER MEGGYÓGYÍTJA A BÉNÁT – bibliai jelenet kategóriában
Felkészítő: Király Tibor atya 

Valenter Dávid
Csőke Flórián
Fehér Kornél

Szentmihály: IRGALMAS SZAMARITÁNUS– narrált pantomim kategóriában
Felkészítő: Cecília nővér 

Gulyás Dominika
Hablik Anasztázia
Horváth Angelina
Selymesi Laura
Szűcs Laura
Törköly Csaba
Zázrovity Zsolt
Horváth Karina

Sándoregyháza: OZDRAVLJENJE NA VRATIMA HRAMA- a legjobb narrációért
Felkészítő: Almási Júlia 

Német Lívia
Dudás Aleksandra
Balog Mária
Salamon János
Cseke Aleks
Vasilčin Filip
Nemet Andrija
KalčovAleksandar

A találkozó legjobb színésze a szajáni Kovács Viktor lett.

Szép magyar beszédért a törökbecsei Becskei Laurát jutalmazták.

A legjobb narrációért a sánderegyházi Balog Mária kapott díjat.