Határokon átívelő kapcsolat

A Nagybecskereki Püspökségi Caritas és a Magyar Katolikus Karitász munkatársai – nyolc egyházmegyei Karitász igazgató – találkoztak május 16-án Nagybecskereken. A magyarországi vendégeket Dr. Német László SVD püspök és Halmai Tibor, a Nagybecskereki Püspökségi Caritas igazgatója fogadta. A Magyar Katolikus Karitász igazgatója, Écsy Gábor atya, helyettese, Zagyva Richárd és a nyolc egyházmegyei karitász vezető többnapos körútjuk során a délvidéki Caritas és egyházi intézményeket kapcsolatteremtés céljából keresték fel. Meghívták a Nagybecskereki Püspökségi Caritas két képviselőjét egy négynapos nyári képzésre, amelyen Kárpát-medencei karitász munkatársak és önkéntesek vesznek részt.

A nagybecskereki megyéspüspök felvázolta egyházmegyéje helyzetét, kitért a papok és hívek kihívásaira és örömeire, a  szociális és karitatív szervezetek és intézmények helyzetére, beszélt az egyházmegyei zsinatról és megválaszolta a felmerülő kérdéseket.

Halmai Tibor ismertette a Nagybecskereki Püspökségi Caritas munkáját és tevékenységét, valamint az egyházmegye területén folyó szakszolgálatok és önkéntesek munkáját.

Ezzel a látogatással hivatalosan is újraindítják a két szervezet között az együttműködést.