Háló találkozó Csókán

„Mindnyájan megbotránkoztok bennem” (Mk 14,27)

Botránkozás az Egyházban – Ez volt a témája az idei, immár hatodik alkalommal megszervezett csókai Háló találkozónak, amelyre szeptember 4-én került sor.

A meghívott előadó Dr. Thorday Attila atya, a Szegedi Hittudományi Főiskola professzora volt. Előadása elgondolkodtató és ösztönző volt. Rámutatott arra, hogy Jézus példáján keresztül nekünk is bátraknak kell lennünk az igazság megvallásához, vállalva minden következményt, ami ezzel jár. Nekünk az a dolgunk, hogy lelkiismeretesen teljesítsük feladatainkat, de hogy mi lesz az eredménye, azt Istenre kell bízni. Ezáltal megkönnyebbülünk. Sajnos vannak az Egyházban negatív megbotránkozások is, de itt elsősorban nem az a dolgunk, hogy „kiteregessük a szennyest”, szitkozódjunk és okoskodjunk, hanem meg kell próbálni megtalálni az egészséges közösség kialakításának a módját. Ehhez kulcsfontosságú az ima.

Az előadás után egy kellemes kiscsoportos beszélgetés következett. A finom ebéd után a vendéglátók ügyesen megszervezték, hogy egyidejűleg három program következett: szentségimádás, amely alatt biztosítva volt a gyónasi alkalom, íjászkodás, és Thorday Attila atyával is lehetett beszélgetni, szélesebb körben.

A résztvevők száma meghaladta a százat, de voltak olyanok is akik csak az előadásra jöttek, és olyanok is, akik csak a hálós misére tudtak eljutni.

Örömmel töltött el minket, hogy öt pap is részt vett a találkozón: ft. Szemerédi Pál, ft. Masa Tamás, ft. Vreckó Ferenc, ft. Thorday Attila és persze a vendéglátó ft. Mellár József.

Együttlétünk tartalmas, érdekes, hasznos és meghitt volt. Imádkozzunk, hogy sose felejtsük el azt, hogy ISTEN MINKET EGYMÁS SZÁMÁRA AJÁNDÉKNAK TEREMTETT!