Fergeteges Házas Hétvéges farsangi mulatság

A Házas Hétvéges Közösség muzslyai csoportja március 2-án, vasárnap tartotta farsangi találkozóját a helyi plébánia nagytermében. A találkozókon rendszeresen megjelenő házaspárok mellett meghívtuk azokat az első hétvégén már résztvevő párokat is, akikkel ritkábban találkozunk. Nagy örömünkre egy házaspár el is fogadta meghívásunkat és a maroknyi kis csapat Stanko plébános atya közreműködésével fergeteges farsangi hangulatot teremtett. A közös vacsora elkészítése után, amely már magában élménynek számított, táncoltunk, rövid történeteket adtunk elő, vicceket meséltünk és őszinte szívből jókat kacagtunk elfeledve a mindennapok gondját, baját. Jó volt megélni az összetartozást, egymás elfogadását és élvezni a szeretetteljes légkört. Búcsúzásul elénekeltük a Házas Hétvége himnuszát, az Egy új világ szólít engem című dalt, amely arról szól, hogy világunk igazi értéke az Istentől megáldott házasság és a házastársak egymás iránti örök, elkötelezett szerelme.