Ferenc pápa Észak-Macedóniában

papaimiseskopje6

Történelmi nap virradt 2019. május 7-én a fiatal Észak-Macedóniára és lakosaira: Ferenc pápa érkezett Szkopjéba (az ország fővárosába) egy rövid, de nagyon tartalmas látogatásra. Rövid volt a látogatás, mert csak 10 óráig tartott, de tartalomban nagyon is gazdag és mély nyomokat hagyott mindenkiben, aki ott volt ezen az eseményen.

papaimiseskopje4

Már sok pápai zarándoklaton vettem részt életem folyamán, ez a szkopjei azonban elütött a megszokottaktól. Tömeg, amely minden esetekben kíséri a pápai látogatásokat, sehol sem volt látható. A város inkább kihaltnak tűnt. Jó tudni, hogy május 7-e szabadnap volt a macedón fővárosban, ami nagyon is indokoltnak tűnt, látva a város nagyságát, szűk történelmi utcáit, és azt a tényt, hogy a 10 óra alatt a Szentatya 5 helyen fordult meg, leszámítva a repülőteret, ahova 8:40-kor érkezett, és ahonnét 18:20-kor már távozott is.

papaimiseskopje2

A tömeg hiánya lehet, hogy valakinek furcsának tűnik. Hol voltak az emberek? Tudnunk kell, hogy az egész országnak csak 13-14 ezer katolikus lakosa van, a többsége ortodox, de szép számban vannak muzulmánok is. A már megszokott vallásközi találkozót a Szentatya most sem hagyta ki, a szegényeket is meglátogatta, méghozzá Kalkuttai Szent Teréz anya szülőháza mellett. Az ország politikai-gazdasági vezetőit is üdvözölte, de figyelme középpontjában a katolikusok voltak, a kis katolikus nyáj Észak-Macedóniában.

papaimiseskopje3

Mivel nem volt tömeg, az egész látogatásnak egy hihetetlenül közvetlen jellege volt. A Szentatya sohasem volt nagyon távol az emberektől, mondhatnám kéznyújtásnyira ment el a zarándokok mellett, üdvözölte őket testközelből.

papaimiseskopje5

Ez a közvetlenség követte a Szentatya egész útját Szkopjéban. Még soha nem láttam, hogy ennyiszer félretette volna az előre elkészített beszédeit és szabadon beszélt. Fellépései alatt fantasztikus módon „kibújt” belőle a lelkipásztor, a plébános, a világ plébánosa, aki érti az embereket, kezdve a még alig lábra állni tudó kisgyermektől az ősz hajú, idős emberekig.

papaimiseskopje6

Ha tudjuk, hogy az országban csak 13-14 ezer katolikus él, és a főtéren ünnepelt szentmisén majdnem 9 ezer ember volt, nyugodtan kérdezhetem a nagy keresztény nemzeteket (a miénket is): mikor fog ez még egyszer megtörténni, hogy az ország katolikusainak 70%-a elment egy pápai misére? Az észak-macedónok feladták a leckét minden jövőbeli pápai látogatásnak, ha másképp nem, akkor a számok mezején biztos.

papaimiseskopje1

Jó volt ott lenni, jó volt megérezni, hogy a Szentatya gondját viseli a kis nyájnak, hogy megerősített minket hitünkben.

Fotó: Vatican News