Evangelizációs szavalóverseny Ürményházán

img_3007

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) és az Ürményházi Ifjúsági Klub (ÜIK) közös szervezésében tartották meg november 14-én Ürményházán a Bárka elnevezésű, ökumenikus jellegű evangelizációs szavalóversenyt.

Az irodalmi és művészi megmérettetés sorrendben XI. fejezetére, melynek ezúttal is a helyi Szent Anna-templom biztosított befogadó helyszínt, nyolc településről – Bókáról, Homokrévről, Nezsényből, Muzslyáról, Nagybecskerekről, Zentáról és Csonoplyáról, illetve Ürményházáról érkeztek fellépők. Kereken húszan, akik anyanyelvápolói, továbbá alsós és felső osztályos korcsoportban tolmácsolhatták a maguk, illetve felkészítőik által választott verseket. Magyar költők vallásos, hithez kötődő költeményeiből.

Helyszíni beszámolónk teljes formátuma lapunk nyomtatott számában lesz olvasható.

Részvevői és felkészítői névjegyzék (díjazottak):

ANYANYELVÁPOLÓK CSOPORTJA
Gardil Roland (1.hely), Csonoplya, Krizsán Valéria felkészítése; Búza Laura Vivien (2.hely), Homokrév, Szirák Katalina felkészítése; Csernák Valentina (3.hely), Nezsény, Molnár Urbán Éva felkészítése.

ALSÓSOK CSOPORTJA
Újházi Nina (1.hely), Thurzó Lajos Általános Iskola – Zenta, Gömöri Irén felkészítése; Pintér Amelita (2.hely), Dositej Obradović Általános Iskola – Ürményháza, Soós Valéria felkészítése; Pakai Andrej (3.hely), Muzslya, Lukács Gabriella felkészítése.

FELSŐSÖK CSOPORTJA
Tóth Balázs (1.hely), Sonja Marinković Általános Iskola – Nagybecskerek, Prókin Eleonóra felkészítése; Móricz Lilla (2.hely), Ürményházi Ifjúsági Klub – Ürményháza, Soós Valéria felkészítése; Füstös Emma (3.hely), Kis Szent Teréz plébánia – Zenta, Beretka Mária és Pék D. Ibolya felkészítése.

További részvevői és felkészítői névjegyzék (a teljesség igényével):

ANYANYELVÁPOLÓK CSOPORTJA – Fajsi Nadja, Martinov Nikola és Fajsi Andjela (Bóka), Molnár Urbán Éva felkészítése. Szabó Krisztina (Homokrév), Szirák Katalina felkészítése.

ALSÓSOK CSOPORTJA – Molnár Rita (Muzslya) és Kovács Kristóf (Nagybecskerek), Lukács Gabriella felkészítése. Liptai Hanna és Süveg Zita (Muzslya), Fárbás Repp Edit felkészítése. Bacsó Letícia (Muzslya), Tóth Lendvai Heléna felkészítése. Bajúsz Lola (Zenta), Beretka Mária és Pék. D. Ibolya felkészítése.

FELSŐSÖK CSOPORTJA – Csabai Debóra (Zenta), Nagy Andrea és Pék D. Ibolya felkészítése