Értékes vagyok Istennek!

delhalobogozo7

A délvidéki Háló bogozók és segítők lelki programját 2017. március 4-én, a nagyböjti idő kezdetén a Törökbecsei Szent Klára plébánián tartottuk meg a helybéli bogozók szervezésében, amelyre szép számban, 34-en jöttünk el.

A találkozónk címe: Értékes vagy Istennek volt. Mottójául János evangéliumának részletét idéztük: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket.”

Előadónak és elmélkedésünk vezetőjének Lehocki Gábor állandó diakónust hívtuk meg, aki örömmel tett eleget felkérésünknek.

A lelkigyakorlatot játékos bemutatkozással „randevú” játékkal kezdtük, majd Gábor előadása következett, amely mélyen megérintett bennünket. Rámutatott arra, hogy a világ értékeit két dolog jellemzi: hogy mennyit hajlandó fizetni valaki érte és az, hogy kié volt előzőleg a felbecsült értéktárgy. Mi Isten szemében felbecsülhetetlen értékek vagyunk, aki egyetlen fia életével fizetett meg bűneinkért, és az övéi vagyunk, mert Ő teremtett minket. Hibáinkkal, tökéletlenségeinkkel együtt szeret, mert az Ő gyermekei vagyunk.

Az előadás közben egy kisfilmet nézhettünk meg, amely szemléletesen bemutatta, hogy az alkotó egyformán szereti alkotásának minden tagját. Mi sokszor gyengének, alkalmatlannak tartjuk magunkat feladataink elvégzésére, de minél jobban bízunk Isten szeretetében, annál kevesebbet aggodalmaskodunk.

Meg kell értenünk, hogy Istennek annyira fontosak vagyunk, hogy életét adta értünk a kereszten.

Ha felnőttként tudatosan döntünk, és Isten útját választjuk, a Szentlélek munkálkodik bennünk. És Jézus egy új identitást ad nekünk átalakít minket és bennünk él. Nagyon fontos, hogy sohasem feledjük el, hogy Isten szeretett minket elsőként. Az Ő szeretete tökéletesebb a mienktől.

Gábor biztatásként egy ószövetségi idézettel fejezte be elmélkedését, biztatásként: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, örökre enyém vagy!

Rövid szünet után szép napsütéses idő lévén a plébániaudvarban egy kommunikációs játékot játszottunk. Az ezt követő gyónási lehetőséget a résztvevők nagy többsége ki is használta. A szentmisét a házigazda ft. Mellár József mutatta be a találkozón résztevő ft. Vreckó Ferenc zentai és ft. Kormányos Zoltán törökfalusi plébános atyákkal együtt. József atya homíliájában biztatott minket, hogy merjünk ellene mondani a kísértésnek és kerüljünk minden bűnre vezető alkalmat. A nagyböjti időben főleg (és ne csak akkor) imádkozzunk többet, adakozzunk és böjtöljünk, mert ez megerősít minket.

A lelki táplálék után bőséges finom ebéd várt ránk, amelyet jó étvággyal el is fogyasztottunk. Ezt követően Halmai Tibor a Délvidéki Háló vezetője áttekintést adott az idei évben 20. jubileumát ünneplő Délvidéki Háló rendezvényeiről és a Kárpát-medencei hálós rendezvények időpontjairól, valamint helyszíneiről.

A közelgő találkozás reményében búcsúztunk el egymástól, ugyanis március 24-26-ig Kárpát-medencei lelkigyakorlatra utazunk Máriapócsra, Magyarországra. Aki pedig oda nem tud eljutni, azzal április 29-én Nezsényben, a Közép-bánáti Háló-találkozón láthatjuk egymást.