Életszentség Rózsafűzér Királynő napján – Egy római zarándoklat margójára

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Rendkivüli élményben volt részem nekem és testvéremnek 2010.09.25-26-án Rómában egy fiatal lány, Chiara Luce Badano boldoggáavatásán. A hazánkból induló autóbusznyi fiatal társult hozzá a Madonna del Divino Amore kegyhelyen tartott ünnepségen még 13 ezer fiatalhoz, a világ minden részéről.

romazarandoklat1Ez egy különleges nap volt, mint ahogy Chiara Luce maga is különleges személy volt. Észak-Olaszországban, Sasselloban született 1971. október 29-én Ruggero Badano és Maria Teresa Caviglia kései gyermekeként. Szülei a katolikus hitben nevelték fel. Kedves, életvidám, szerény lány volt, sokat teniszezett, úszott, kirándult, szeretett énekelni és táncolni. Barátai egyszerre mindennapinak és különlegesnek tartották őt. Kilenc éves korában már a Fokoláre Mozgalomhoz tartozott.

(A Fokoláre Mozgalom egy kis “nép”, mely világszerte elterjedt különböző népek és kultúrák között. Különböző vallású vagy nem vallásos meggyőződésű emberek kötelezték itt el magukat, hogy egy szolidálisabb, egyesült világ magját alkossák.)

Amikor csatlakozott a Chiara Lubich által alapított Gen (új generáció) Mozgalomhoz, megismerte a Szeretet-Istent, életének ideálját. Úgy döntött, minden pillanatban az ő akaratát fogja tenni, s Jézust akarta látni minden felebarátjában. Különös szeretettel fordult a rászorulók, a szegények felé, s szívesen foglalkozott afrikai gyerekekkel: arról álmodott, hogy egyszer majd orvos lesz Afrikában.

16 évesen nagyon vonzotta a szerzetesi élet. Nem sokkal később a vállában csontrákot állapítottak meg. Amikor megtudta, teljesen Isten szeretetére bízta magát. Ragaszkodott elképzeléséhez, hogy misszionárius lesz. A betegség azonban gyorsan terjedt, hamarosan a gerince is meggyengült, s egy idő után Chiara már nem tudott járni. Amikor fájdalmak gyötörték, azt ismételgette: “Jézus, ha Te is akarod ezt, én is akarom.” Lassan beletörődött abba, hogy már sehová nem mehet, és idejét imádsággal töltötte, lelki támaszt adott családjának és barátainak. Chiara üzenetet küldött kortársainak: “A fiataloké a jövő. Én már nem tudok futni, de szeretném nektek átadni ezt az égő lángot, mint az Olimpiában. Csak egy életetetek van, és mindent megér, hogy jól éljetek!”

A Luce nevet Chiara Lubich adta neki, ami annyit jelent, hogy fény – mert Chiara maga is fény volt.

1990. október 7-én (Rózsafüzér Királynő ünnepén) ért véget rövid és sugárzó élete. Röviddel halála előtt azt mondta: “Ne sírjatok miattam, Jézushoz megyek! Nem akarom, hogy a temetésemen az emberek sírjanak, inkább énekeljenek teli torokból!” Utoljára így szólt édesanyjához: “Légy boldog: én az vagyok. Szia!”

A Fokoláre Mozgalom tagjai közül ő az első, aki ilyen elismerésben részesül. Ez bátorít bennünket, hogy higgyünk az evangélium logikájában: a búzaszem, ha elhal a földben, sok termést hoz.

Örömünkre szolgált, hogy ott lehettünk ez a 13 ezer ember között, akik hiszik, hogy Isten a szeretet és ez a mottó szerint akarnak élni.

A boldoggáavatási szentmise után részt vettünk a vatikáni VI. Pál teremben készített: “élet, szeretet, fény” című estén, amit a fiatalok mutattak be a színház nyelvezetével, modern zenével és tanúságtételekkel Chiara luce életét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAMásnap részt vettünk a hálaadó szentmisén a Falakon kivüli Szent Pál-bazilikában.

Ezek után teljesen feltöltődve Chiara Luce csodálatos és tanulságos életével indultunk haza, hogy elmeséljük milyen fiatalon feltétel nélkül ki tudta mondani az igent Jézusnak, melyet kiskorától fogva ismételt, olyan igent, amely a betegséget az élet teljességére vezető fénylő úttá tudja átalakítani. Életszentségének híre azonnal szárnyra kapott, és azóta is terjed.