Egyházmegyei hittantábor Szajánban

hittantabor26

Idén ismét megrendezésre került a nagybecskereki egyházmegye nyári hittantábora Szajánban. A nagy érdeklődésre való tekintettel két tábor is lesz szervezve. Az első jún.28-tól júl.1-ig tartott, a második pedig júl.12-15.

A táborok a püspökség szervezésével és anyagi támogatásával valósulhatnak meg. A főszervező Elias Ohoiledwarin SVD atya, aki az egész rendezvény lelke és motorja. Mindig gondoskodik a jó hangulatról és mindenkihez van néhány kedves szava, a gyermekekhez és a táborvezetőkhöz is. Elias atya segítői a hitoktatók és a fiatal animátorok voltak.

Első nap a nyitó szentmisét ft. Koncz Tibor atya celebrálta.

A tábor mottója: A Föld a mi közös otthonunk! Erre a témára épültek az előadások, a kézműves foglalkozások is.

Az első táborban a fiatalabb korosztály vett részt és a gyermekek bánát különböző településeiről érkeztek. A 80 táborlakóval közel 20 felnőtt foglalkozott. A program minden nap sűrű és izgalmas volt. Nem maradt el a napi szentmise, az előadások, de volt tanúságtétel, sok játék, ének, sport, kézművesség, íjászkodás, tűzoltó program, méhészkedés a Kolpingban, tábortűz, színjátszás, táncház is. A táborban biztosítva volt a reggeli, ebéd, uzsonna, vacsora, elszállásolás sátrakban, a plébánia épületében és a Kolping házban.

Dr. Német László SVD püspök atya is meglátogatta a vidám társaságot ft. Fehér Roland atya kíséretével. A gyermekek saját munkáikkal ajándékozták meg a főpásztorukat, közös szentmisén és agapén vettek részt.

A fiatalok lelkesedését a nagy hőség sem vette el. A foglalkozások és a játék közben szép barátságok születtek. Megtanulták tolerálni egymást, elfogadni azt, ha valaki másképpen gondolkodik, bocsánatot kérni és kibékülni egymással, odafigyelni a másikra és mobil telefon nélkül eltölteni a napokat! Bővítették a hitismeretüket, hallhattak a környezetvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról. Keresztény feladatunk, hogy a jövő generáció számára egészségesebb, élhetőbb környezetet tudjunk biztosítani friss levegővel, tiszta ivóvízzel és zöld övezettel.

A táborvezetők és a fiatal segítők sok-sok szeretettel és türelemmel fordultak a gyermekek felé. Ez is hozzájárult a tábor sikerességéhez.

A rendezvény hálaadó szentmisével zárult és búcsúzóul mindenki egyet értett azzal, hogy jövőre ugyan itt találkozni fogunk!

Köszönet a Püspök atyának, Elias atyának, a hitoktatóknak, a fiatal animátoroknak és a szajáni támogatóknak, civil szervezeteknek, akik adományaikkal és programjaikkal színesebbé tették az együtt eltöltött napokat!