Dr. Német László SVD üzenete Ferenc pápánál tett látogatása kapcsán

vatikan1

Krisztusban kedves testvéreim!

Kultúránk egyik nagyon szép szokása, hogy üdvözölni szoktuk egymást. Ha találkozunk valakivel az utcán, ha megérkezünk valahová, vagy elköszönünk, a másik személyhez illően szólalunk meg: Kezét csókolom!; Jó napot kívánok!; Szia!; Helló!; stb. Ehhez a szokáshoz tartozik az üdvözlet küldése is: üdvözöld anyádat, apádat, gyermekeidet, rokonaidat! – szoktuk mondani.

vatikan2Ezt a szokást Ferenc pápa is gyakorolja. Amikor január 30-án fogadott minket, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia főpásztorait, először is szívélyesen üdvözölt bennünket. Jelezte, mennyire örül ennek a találkozónak. Beszélgetésünk során legtöbbet arról kérdezett minket, hogy hogy vannak a híveink.

Amikor pedig több mint másfél óra beszélgetés után elköszöntünk tőle, azt mondta: „üdvözöljétek otthon a híveiteket!”

Ezt a feladatot szeretném most teljesíteni, Krisztusban kedves testvéreim.

Azért tarom fontosnak, hogy továbbítsam üzenetét, mert Ferenc pápán látszott, hogy nagyon odafigyelt a találkozásunk alatt, a beszélgetés egyik pontján pedig felpattant és azt mondta, hozok magamnak füzetet jegyzetelni, mert amit meséltek, nagyon fontos.

A Szentatyát érdekelte, mi az, ami egyházmegyénk életét meghatározza. Válaszomban rámutattam a legfontosabb problémákra: elvándorlás, fokozatos elszegényesedés, politikai bizonytalanság a térségben, kisebbségi sors, ökumenikus párbeszéd.

Elmondtam azt is, hogy ti, kedves testvéreim imáitokkal és áldozataitokkal támogatjátok a Szentatyát péteri szolgálatában és a vele való egységet. Erről vall nagyobb ünnepeinken a szentmise végén énekelt Pápai himnusz („Hol Szent Péter sírba téve…”).

vatikan3Kedves testvéreim, a püspöki konferencia mint testület, de annak minden egyes tagja is meghívta a Szentatyát, hogy látogasson meg minket. Én is, mint a Nagybecskereki Egyházmegye főpásztora megtettem ezt. Ferenc pápa természetesen örömmel ígérte meg, hogy rögtön meglátogat bennünket, amint a politikai és egyéb tényezők ezt megengedik.

Kérlek benneteket, kedves testvéreim, továbbra is imádkozzatok Szentatyánkért, és azért, hogy a Szentlélektől irányítva vezethesse a rábízott nyájat!

+ László SVD
püspök

Fényképek Vatikáni Rádió – Magyar műsor bejegyzéséből