Délvidékről, Felvidékre

fulekihalo24

Szép számú csapattal indultunk útnak 2019. szeptember 13-án a felvidéki településre, Fülekre, ahol a XII. Kárpát-medencei ifjúsági Háló-találkozón vettünk részt. A háromnapos találkozóra Délvidék több településéről is érkeztek fiatalok, közös buszban utazva, így erősítve az itthoni hálós kapcsolatokat is. Voltunk Torontálvásárhelyről, Újvidékről, Bácskertesről, Moholról, Zentáról, Csantavérről, Felsőhegyről, Adáról, Óbecséről, Csókáról és Magyarkanizsáról.

A délvidéki csapat fiataljai javarészt már a többedik találkozón vettek részt, így sok ismerős arc volt a társaságban, de mint mindig, most is voltak újak. A találkozón való részvétel, a hangulat, a közös élmények csak még jobban megerősítették ezeket a kialakuló vagy virágzó baráti kapcsolatokat.

A pénteki út, az érkezés, és a jégtörő játékok még jobban feloldották a hangulatot, megindították az egymással való személyes találkozások elmélyülését.

A találkozó egy hívó gondolata Becca Priortól származott: „Az, hogy mások milyennek látnak, néha pont az ellentéte annak, amit magadról hiszel.” A hétvégén a kiscsoportos beszélgetések, a visszajelzések, az imádság útján magunkról alkotott képünk és istenkapcsolatunk is fejlődhetett.  Urbán Pétertől (tréner, coach, a TANDEM vezetője), aki néhány éve még aktív szervezője volt a Háló ifi eseményeinek, hallgattunk egy meghökkentő című, ám annál tartalmasabb előadást: “Keresztény vagyok, nem nyomi” elnevezéssel.

Ebéd után különböző témájú műhelymunkákon vehettünk részt, melyek az egészséges párkapcsolatról, a magyar megmaradásról, a harmadik évezred missziójáról, kommunikációs szituációkról vagy épp az imádságról szóltak. A délutáni városnézős program tele volt csupa érdekes, kihívással teli feladattal, amelyeket a Füleki várra való feljutás koronázott meg. A vacsora utáni régiós bemutatkozások, a jellegzetes helyi ételek megkóstolása, a táncház, a hajnalig tartó kötetlen együttlét mind szép emlékeket hagytak bennünk.

A vasárnapi Szentmisén együtt imádkozni a helyiekkel, szolgálni, énekelni talán a legmeghatóbb pillanat volt a számomra. Az egész hétvégén nagy vendégszeretettel fordultak felénk a helyiek, ami különösen kedvessé tette számunkra ezt a néhány napot.

Talán ez is hozzá tett ahhoz, hogy én is átélhettem, miért adnak sokan igenlő választ az újak által feltett örök kérdésre: “Tényleg megéri ennyit utazni egy hétvégért?”

A megható búcsú alkalmával örömet is érezhettünk, mivel tudtuk/tudjuk, hogy a következő, XIII. Kárpát-medencei ifjúsági Háló-találkozón mi, Délvidékiek várhatjuk és fogadhatjuk tárt karokkal a Többieket, viszontlátva, viszontölelve egymást.