Búcsú(zás) Beodrán

Szomorú napra virradtak a beodrai hívek 2018. július 22-én Szent Mária Magdolna napján. Talán még az Égiek is sírtak, mert egész nap csak esett és esett.

Templomuk búcsújának ünnepén búcsúzott el tőlük egy számukra igen fontos és szeretett ember, Bővíz László atya, aki 16 és fél esztendeig vezette a híveket a lelki élet helyes útján.

A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Ft Koncz Tibor esperes atya vezette Halmai János káplán atya és Ft Bővíz László atya kíséretében. A szentmise alatt a leendő beodrai plébános Ft Mellár József esperes atya a gyónás szentségében részesítette a bűnüket megbánó híveket.

Tibor atya szentbeszédében többek között a megbocsátás fontosságára hívta fel a figyelmet, majd pedig a búcsúzó László atya életútjáról mesélt, hiszen ő volt mellette a papi pályája küszöbén, ő ismertette meg vele a bánáti egyházmegyét, annak nehézségeivel és szépségeivel egyaránt.

A szentmise végén a beodrai hívek nevében Detki Róbert mondott köszönetet a közel 17 évért, mindazért a sok jóért és szépért, amit László atya ez idő alatt az egyházközösségért tett.

Nehezen jöttek a hálaszavak a hittanosok ajkáról is, hiszen ők a keresztelésük óta László atya tanításával cseperedhettek vasárnapról vasárnapra. Ivica Milankov tartományi képviselő is hálabeszéddel búcsúzott az atyától.

Amikor a búcsúbeszédek sorra elhangzottak, László atya könnyes szemmel és hálás szível szólt a beodrai és bocsári hívekhez, majd a szentmise után a hívek a templom ajtajában személyesen is elbúcsúzhattak szeretett László atyájuktól.

Reméljük, hogy az imában mindig kitartó kis közösség ugyanolyan szeretettel tudja fogadni az új lelkipásztorokat, mint ahogyan László atyát fogadták 16 évvel ezelőtt.

Fotó: Dragan Belić