Búcsú Muzslyán

Muzslyán az idén háromnapos program-sorozattal ünnepelték meg a templombúcsút, Szűz Mária Szent Neve napját.

A Mária Neve plébániatemplomban szeptember 12-én, az esti szentmise után az Emmanuel kamarakórus tartott koncertet, másnap pedig az ifjúsági és a felnőtt kórus, illetve a zeneiskola növendékei léptek fel.

A szombat délelőtti ünnepi szentmisét Erhard Róbert, újvidéki plébános mutatta be paptársaival, mons. Bogdán József plébánossal, mons. Tietze Jenő protonotárius, nyugalmazott plébánossal, a muzslyai szalézi szerzetesekkel és magyarországi, kazincbarcikai katolikus iskola igazgatójával, Ferenc Tran Si Nghi, szalézi szerzetessel együtt.

Az ünnepi homíliában Bogdán József atya az anya szerepét emelte ki a gyermek életében. Mindannyiunk mennyei édesanyja Szűz Mária, aki soha sem hagy cserben bennünket. Ezért ne feledkezzünk meg róla, imádkozzunk hozzá, s akkor halálunk órájáig védelmez majd.

A szombati nap folyamán megtartották a helyi közösség díszülését is, amelyen elismerést osztottak ki a település arra érdemes polgárainak, közöttük Gabona Ferenc hitoktatónak és az egyházmegyei tanács elnökének is. Az esti mise után pedig a Don Bosco ifjúsági kórus mutatkozott be Mezei Szimóna vezetésével.

Mellár József, törökbecsei plébános mutatta be a vasárnapi szentmisét, aki a híveket arra buzdította tiszteljék és kövessék Szűz Mária példáját.