Benépesült a muzslyai fiúkollégium

Már néhány éve, augusztus utolsó napján fogadják a muzslyai Emmausz kollégiumban a fiúkat, akik lehetőséget kaptak, hogy ebben az intézményben lakhatnak a 2010/2011-es tanévben. A gyülekező után egy ökumenikus istentiszteleten vettek részt a kollégium leendő lakói szüleikkel, kísérőikkel együtt, majd szülői értekezletet tartottak külön az elsősök szülei, illetve külön a visszatérő gyerekek szülei részére.

Kalapiš Stojan SDB atya, a fiúkollégium igazgatója elmondta, hogy ebben az iskolaévben 21 elsős diák iratkozott be hozzájuk, nyolc egyetemista is helyet kapott náluk (ők október elsején érkeznek), a többiek pedig visszatérő diákok. Összesen 65-en lesznek a kollégisták. A fiatalok főleg a szórványterületekről érkeztek, Dél-Bánáttól Észak-Bánátig, azonban néhány bácskai fiú is a nagybecskereki középiskolák egyikébe iratkozott. Persze várólista ezúttal is van, mint Stojan atya mondta, így is a nagyobb szobákban öten alszanak.

emmauszAz idén – csakúgy mint tavaly – már nem volt szükség ún. kollégium-népszerűsítő körútra menniük, mert a jó intézmény híre messzire eljutott. Az idei iskolaévben is meg lesz oldva a gyerekek lelki gondozása, a katolikus fiatalok lelki neveléséért Stojan atya a felelős, Gyenge Károly torontálvásárhelyi református lelkész pedig hetente egyszer eljön a kollégiumba, hiszen több református fiú is lakja a kollégiumot.

A kollégium vezetőjének munkáját két nevelő segíti, mégpedig Gabona Ferenc és Gerdof Zsolti személyében.