A Nagybecskereki Püspökségi Caritas önkénteseinek és munkatársainak lelkinapja és találkozója

Bizony mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek /Mt 25,40/ mottóval szervezték meg a Nagybecskereki Püspökségi Caritas önkénteseinek és munkatársainak lelkinapját november 20-án a szervezet székházában, amelyen mintegy ötvenen vettek részt az egész egyházmegye területéről.

A résztvevőket Halmai Tibor Nagybecskereki Püspökségi Caritas koordinátora köszöntötte, aki kiemelte, hogy munkatársai csak úgy tudnak hitelesek lenni, ha teljes emberként szolgálják az idős, beteg, segítségre szoruló embertársaikat.

A találkozó a Nagybecskereki Oktatási Központ kisszínészeinek előadásával kezdődött, akik Szent Erzsébet legendáját adták elő. Ugyancsak a karitatív tevékenység szentje állt a Nagybecskereki Püspökségi Caritas igazgatója, msgr. Gyuris László, nagybecskereki plébános előadása középpontjában, míg a Nagybecskereki Püspökségi Caritas elnöke, az egyházmegye püspöke, Dr. Német László SVD XVI. Benedek pápa Caritas in veritate enciklikájáról értekezett.

A Caritas alkalmazottainak munkáját, akik Nagybecskereken, Muzslyán, Magyarcsernyén és Tóbán tevékenykednek, több tíz plébániai önkéntes segíti az egyházmegye területén.

Nagybecskereken, Muzslyán és Csókán már hosszabb ideje tartanak napközis foglalkozásokat idősek részére, s tervben van Tiszaszentmiklóson is az ilyen jellegű tevékenység beindítása. A Nagybecskereken, Muzslyán, Magyarcsernyén és Tóbán folyó házi beteggondozási projektumban lelkes volontőrök segítik az ápolónők és házi beteglátogatók munkáját. Versecen hétvégi óvoda működik. Itt a fiatalok bevonásával igyekeznek minél hatékonyabban működő csoportot létrehozni, akik az egyházmegyei szintű programokba is bekapcsolódnak. Nagybecskereken a kezdetektől sérült gyermekekkel foglalkoznak szombatonként, akárcsak Muzslyán a Hit és Fény közösségben. Kikindán, Erzsébetlakon és Muzslyán a Caritas önkéntesei tevékenyen részt vesznek a templomtakarításban, és imahátteret biztosítanak. Vannak önkéntesek, aki szellemi munkával, fordítással vagy terepi felméréssel, koordinálással járulnak hozzá a minél hatékonyabb szeretetszolgálathoz.